Léderer: gyáva Fidesz, Malira nem szavaznak
2008. február 29. péntek 20:04
A kisebbik koalíciós párt ifjúsági mozgalmának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: bármikor szívesen vitatkoznának Ágh Péterrel, Szijjártó Péterrel, vagy a Fidesz más ifjúsági politikusával a tandíjról, de nem fogadják el kihívásukat.
Léderer András úgy látja: a Fidesz kampánya azt sugallja, hogy lop, csal és hazudik mindenki, aki nem ért egyet vele, illetve sárba akarja tiporni a magyar ifjúságot.
A liberális ifjúsági politikus közölte: pártja nem ért egyet azzal, hogy ne kelljen vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetni, de ezt álláspontjuk szerint vitákban kell megtárgyalni, meghallgatva mindkét oldal véleményét.
Felidézte, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az 1990-es évek elején ugyanilyen hevesen és - szavai szerint - nagyon színvonalasan érvelt a tandíj bevezetése mellett.
Léderer András úgy vélte: a Fidesz nem is konzekvens, önmagával is szembekerül, mivel az Orbán-kormány vezette be a diákhitelt, és most arra hivatkozik, hogy az eladósítja a fiatalokat.
Arra a kérdésre, hogy ad-e esélyt Mali Zoltánnak, Drávapiski szabad demokrata polgármesterének, aki úgy nyilatkozott, hogy többen inspirálják a pártelnöki poszt megpályázására egy esetleges tisztújító közgyűlésen, azt mondta: tudomása szerint a politikusra - szűk Baranya megyei támogatói körét leszámítva - nem nagyon szavaznának.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Három hónapja nem találnak egy...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...