Lecsuktak egy számlákkal trükköző bűnbandát Pécsett

2022. október 27. csütörtök 11:45

Lecsuktak egy számlákkal trükköző bűnbandát Pécsett

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte nyolc férfi letartóztatását egy hónapra bűnszervezetben, részben bűnsegédként, részben felbujtóként, üzletszerűen elkövetett, több rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és több rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének alapos gyanúja miatt. 

 

 

A nyomozás eddigi adatai szerint azonosítottak egy a gyanúsítottak által működtetett fiktív számlázással foglalkozó bűnszervezetet, amely 2020. júliusa óta folyamatosan, megszakítás nélkül szolgál ki, jellemzően Baranya, Somogy, Tolna megyében működő gazdasági társaságokat azért, hogy azok a bűnszervezeti cégektől befogadott számlák áfa tartalmával jogosulatlanul csökkenteni tudják az ebben az adónemben keletkezett fizetési kötelezettségeik összegét.

A bűnszervezet megrendelés alapján állította ki a számlákat. Nyolc gazdasági társaság ezzel majdnem egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek.

A gyanúsítottak egyike többszörösen büntetett előéletű, vele szemben számos más büntetőeljárás is folyamatban van.

A többiek büntetlen előéletűek, azonban a gyanúsításban szereplő bűncselekmény tárgyi súlya miatt alaposan feltehető, hogy valamennyi gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást az eljárásban résztvevő egyéb személyek jogellenes befolyásolásával, bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetnék, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el.

Az ügyész, két gyanúsított és védőik a bíróság végzését tudomásul vették, míg hat gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentettek be fellebbezést.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség