Lecsukták a Mohácsnál lebukott embercsempészeket
2021. július 29. csütörtök 14:26

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy szerb és egy osztrák állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak kedden, a hajnali órákban, a szerb állampolgárságú gyanúsított által vezetett osztrák forgalmi rendszámú Mercedes Sprinter típusú gépkocsival - előzetesen megbeszéltek szerint - megjelentek Mohács-Sárhát közigazgatási területén azért, hogy ott 17 fő, Magyarország államhatárát jogszabálysértő módon átlépő szír állampolgárnak segítséget nyújtsanak azzal, hogy őket Ausztriába szállítsák, az államhatárnak a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépésével.
A gyanúsítottak a helyszínen felvették a 17 fő szír állampolgárt a gépkocsiba, majd ezt követően röviddel a nyomozó hatóság ellenőrzés alá vonta a járművet.
Mindkét gyanúsított külföldi állampolgár, Magyarországon tartózkodási hellyel nem rendelkeznek, a gyanúsítás során terhükre rótt bűncselekmény jelentős súlyú.
Mindezekre figyelemmel, alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével az eljárás sikerének meghiúsítására törekednének, ezért a bíróság a letartóztatásukat elrendelte.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik szabadlábra helyezésük érdekében jelentettek be fellebbezést.
A bíróság határozata nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...