Lecsukatta a bíróság a szigetvári késelőt
2022. augusztus 12. péntek 17:36

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett és felesége három gyermekükkel éltek együtt. A sértett feleségének korábbi élettársa a gyanúsított volt, akit emberölésért végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, büntetéséből két éve szabadult.
A gyanúsított a szabadulást követően ismét kapcsolatot létesített volt élettársával, aki otthonról el is költözött, majd 2022. augusztus első hetében úgy döntött, hogy hazaköltözik, ebben a sértett is segített neki.
Ezt követően a gyanúsított több fenyegető üzenetet küldött a sértettnek, majd 2022. augusztus 9-én az éjszakai órákban a gyanúsított egy 43 cm pengehosszúságú bozótvágó késsel megjelent a sértett és családja házánál és öléssel fenyegetve a sértettre támadt.
A gyanúsított a sértett hasa felé szúrt, amit a sértett úgy tudott elhárítani, hogy a kés pengéjét megfogta és igyekezett azt magától eltolni.
A gyanúsított és a sértett között kialakult dulakodás során a sértett testszerte több sérülést, többek között egy nyolc napon túl gyógyuló, műtéti beavatkozást is igénylő kézsérülést szenvedett. Az elkövetés eszköze emberi élet kioltására alkalmas, súlyosabb sérülés a sértett védekező magatartásának következtében maradt el.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Alaposan tartani lehet attól, hogy a korábban is hasonló cselekmény miatt már büntetett gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, elrejtőzne, veszélyeztetné a bizonyítást a büntetőeljárásban résztvevő egyéb személyek megfélemlítésével, befolyásolásával, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
Mindezek miatt a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentettek be fellebbezést, így a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még jobban berobban a tavasz:...
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Uszadékfával ütközött, léket kapott...
- A NAV baranyai ellenőrei is...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Idén biztosan nem szállnak el a...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...

