Lecserélték a püspöki levéltár homlokzatán az óralapot - pécsi mester készítette
2016. február 15. hétfő 08:50

Újra cserélték a napokban a Pécsi Egyházmegyei Levéltár épületének homlokzatán elhelyezkedő óralapot.
A levéltári épület főbejárata feletti harangfülkés oromzat, amelynek helyén korábban egyszerű timpanon volt, 1891-ben, a pécsi székesegyház átépítésének utolsó évében készült.
A Pollack Mihály tervei alapján a 19. század első felében átépített székesegyház mind a négy tornyán feketeszínű, arany számbetűs óralapok voltak, amelyek a későbbi, 1882 és 1891 között zajló felújításkor lekerültek. Az óralapokból egyet megőriztek, s a levéltári épület oromzatán adtak neki helyet.
A most leszedett óralap nem 1891-ben került fel: azóta azt már többször kicserélték, legutóbb az 1960-as években.
Az óraszerkezetet a 2015. évi Tüke-díjas, Gulácsi János újította fel. Gulácsi János a toronyórák és templomi harangok mechanikai működtetésének villamos, illetve elektronikus átalakítását végezte. Saját tervezésű és gyártású haranghajtóművei és toronyórái több mint 400 toronyban működnek, hazánkban és a határokon túl is. Az általa kifejlesztett és alkalmazott digitális, quarz-vezérlésű óraszerkezet programozhatósága is különleges technikai megoldás.
Európában elsőként 1974-ben, a Tihanyi Apátság tornyában helyezett el ilyen óraszerkezetet. A Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjaként Pécsett is számos különleges munkája látható. A Városháza toronyórája, a püspöki levéltár órája, a Zsinagóga kettős mutatórendszerrel működtetett óraszerkezete, a Szent Bertalan harangtorony egyedülálló harangozó és zenélő szerkezete, vagy a bányászhagyományokat ápoló toronyzenék működtetése éppúgy a nevéhez kötődnek, mint egyéb köztéri órák, jelzőberendezések, forgó reklámok.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...