- Említette, hogy fordulópont előtt állunk, s hogy a következő évtized kulcsfontosságú lehet a fejlődési irányok megszabása szempontjából. Nem elképzelhető, hogy ez a tíz éves periódus már tart, esetleg el is múlt, vagy hogy csak évtizedek múlva érkezik el?
- A legtöbb tradicionális, archaikus népnél megjelenik egy évszám, amelyhez nagy változásokat kapcsolnak. A közép-amerikai indiánoknál és a kínaiaknál egyaránt megtalálható ilyen vonatkozás. Ezekből kiszámítható 2012 vége. Akkor várják a legnagyobb napkisugárzásokat, a magnetikus tér kifordulását - sok összetevő hozhatja magával a fordulatot. Az emberek fejében van bizonyos elvárás a változással kapcsolatban, bármilyen irányú is legyen az. Ezt fontosnak tartom megerősíteni, tudatosítani, mert csak így érhető el, hogy a változások helyes irányt vegyenek.

- Fizikai, csillagászati tényezőket említ, mégis azt hangsúlyozza az Ön elmélete is, hogy az emberiségnek kell tennie a változásokért.

- Így van. Az egész felmelegedés-vita mellett elsikkad a lényegi kérdés - mit lehet tenni ellene? Az, hogy ma több szén-dioxid van az atmoszférában, mint az elmúlt egymillió évben, olyan pillangó-hatást indukálhat, ami az egész rendszert veszélyezteti. A babrálás a bioszférával olyan, mint ha egy számítógépet úgy akarnánk megjavítani, hogy veszünk egy kalapácsot, és megütjük vele: lehet, hogy helyrehozza, de csekély rá az esély. Amin lehetőségünk van változtatni, azon feltétlenül változtassunk is. Lehet, hogy az emberi szén-dioxid-termelés nincs nagy hatással a rendszerre, amiben élünk, de ettől függetlenül csökkenteni kell ezt a mennyiséget, ha megvan rá a lehetőség.

- Ön szerint mivel magyarázható az általános érdektelenség, ami a problémát övezi?
- Az emberek évezredekkel ezelőtt azt feltételezték, hogy a föld egy végtelen tényező. Nem lehetett elképzelni 2000 évvel ezelőtt Mezopotámiában, vagy a görögöknél, hogy a folyóba dobott szemét szennyezni fogja a tengert. Még pár évtizeddel ezelőtt is a magas kéményekben láttuk a megoldást, mivel a szennyező gázok olyan magasra kerülnek általuk, és ott is maradnak. Ma már tudjuk, hogy minden körforgásban van, egy összetett ciklusban - ez pedig már másmilyen szellemi paradigma. Az ember másképp viselkedik, ha úgy érzi, hogy uralkodik a környezetén, mint ha azt érzi, hogy egy körforgás része. A fogyasztói kultúra viszont sokban hátráltatja ezt a paradigmaváltást, mert még mindig abban az elvben létezik, hogy kimeríthetetlenek az erőforrások - ezt hiteti el mindaz, ami ezt a társadalmat fenntartja. A fogyasztói társadalomban több mint 50%-ban vásárolunk olyan dolgokat, amik teljesen feleslegesek, és képesek vagyunk elhinni, hogy ez így jó, enélkül rossz volna.

- A fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakemberek szerint döntően két forgatókönyv létezik. Az érdektelenségé, ami az összeomlás felé vezet, és a tudatosságé, ami a kitöréshez. Ön szerint lehetünk idealisták, és bízhatunk a tudatosodásban, tekintetbe véve az általános emberi jellemzőket?
- Képtelenség megjósolni. És veszélyes is volna előre tudni, mert ha pesszimisták vagyunk, és azt mondjuk, összeomlás következik, akkor nem teszünk semmit; míg ha tudjuk, hogy megtörténik az áttörés, akkor nincs miért tenni bármit. A változás lehetőségéhez kell optimistán hozzáállni. Nagy szerepe lehet a folyamatban egy olyan, kvázi véletlenszerű elemnek, mint a kormányzásban helyet foglalók személyisége. Ha ez az irányító kisebbség össze tudja kapcsolni saját érdekeit a társadalom és a természet érdekeivel, akkor nem maga ellen ténykedik azzal, hogy fenntartható világot teremt.

Harci Andor