Lássuk, mire, mennyit költ a hivatal?

2009. március 31. kedd 19:45

Lássuk, mire, mennyit költ a hivatal?
Mint egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla (lásd kapcsolódó írásunkat, jobbra - a szerk.), idén összesen mintegy negyedmilliárd forintot kellene megtakarítania a polgármesteri hivatalnak Pécsett, hogy létrejöhessen a költségvetés tervezett egyensúly-közeli mérlege. Arra kértük a város főjegyzőjét, ismertesse meg olvasóinkkal az egyes kiadási tételeket, hogy lássuk, min is lehetne spórolni. A számokból sejthető: csak a jutalmak, telefonszámlák, és a bérek befagyasztásval lehet valamelyest visszafogni a kiadásokat, de a közgyűlés által kitűzött 250 milliós cél nem lesz teljesíthető.

Dr. Papp Judit (képünkön), a négyszáz fős hivatal első embere, a város címzetes főjegyzője számolt be lapunknak az évről évre jelentkező kiadásokról.

Mint ahogy az várható volt, a bérköltségek jelentik a városháza működési kiadásainak legnagyobb részét, hiszen pótlékokkal együtt évente egymilliárd forint körüli összeget fordítanak erre. A tavalyi évvel szemben idén semmiféle emelést nem engedélyez a főjegyző, s nem oszt jutalmat, amellyel sikerülhet 950 millió alatt tartani az ez irányú kiadásokat.

Ugyan nem sokat, de spórolni lehet még a közteresek és a gyepmester autóit is magukban foglaló, 13 darabos hivatali járműflotta fenntartási költségeinek visszafogásával. Ez tavaly, mindennel együtt harmincmillió forintot vitt el. Idén csak a főjegyző engedélyével lehet furikázni, s minden megtett kilométert szigorú feltételekhez kötnek. Ha sikeres lesz a spórolás, akkor sem remélhetnek mindenesetre néhány millió forintnál nagyobb megtakarítást e téren.

A mobiltelefonok használatára 16, a vezetékes telefonokra és bérelt vonalakra 22 millió forintot költöttek tavaly. A harmincnyolc milliós kiadáson személyre szóló kódos rendszer bevezetésével fognának, így a magánbeszélgetések után a dolgozóknak minden esetben fizetniük kell majd.

Szinte bizonyos azonban, hogy alig lehet visszafogni a irodaszerekkel kapcsolatos költségekből. A tavaly majdnem 35 millió forintot felemésztő kiadás nagy részét ráadásul az okmányiroda és az adóügyi osztály hozta össze.

Bár a hivatalban is megoszlanak a vélemények arról, mennyire is szükségesek a külsős tanácsadókkal kötött megbízási szerződések, "a politika kedvencei" időről időre jelentős mennyiségű pénzt kapnak. A kommunikációs ügyeket intéző cég (melynek éppen lejár a szerződése), az egészségpolitikai tanácsadó, és a közbeszerzéseknél segédkező ügyvédek idén is megkapják a maguk jussát, összesen 23 milliót visznek el a köztől.

Ugyancsak nehéz lesz spórolni a közüzemi számlákon: csak távhőre tavaly közel 24 milliót költöttek a városházán, s az áramfogyasztás is majdnem húszmilliós kiadással járt.

Amin még spórolni lehet, az a reprezentációs költségkeret: tavaly ezzel kapcsolatban húszmillió forint hagyta el a hivatalt, idén az ilyen kiadásokat is mérséklik a tervek szerint.

Mint a számokból is kitűnik, nagy mozgástér nem áll rendelkezésre, hiszen számításaink szerint százmilliót sem lehet megtakarítani, nemhogy negyedmilliárdot. Az ellenzékiek szerint a betervezett 250 milliós slankítási tervnek egyetlen célja volt: a költségvetési egyensúly papíron való elérése. Szerintük év közben már csak a városházi célszámok teljesíthetetlensége miatt is módosítani kell a büdzsét.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva