Kutyaiskolák: ötezerért alapnevelés
2008. augusztus 10. vasárnap 21:07

A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület évek óta működtet kutyaiskolát.
A részleg vezetője, Palotai István a Pécsi Újság.hu kérdésére azt mondta, folyamatosan van érdeklődés a kiképzésekre, ám a legtöbben megelégszenek azzal, ha kedvencük a legalapvetőbb képességekre szert tesz, nem ragaszkodnak a speciális "tantárgyak" elsajátíttatásához.
A gazdi részvétele mellett megtanítják a négylábúakat arra, hogyan kell fegyelmezetten sétálni, engedelmeskedni, amikor hívják vagy éppen helyre parancsolják őket - valamint, hogy kell egy helyben maradni, ha éppen azt várják tőlük. Természetesen az Ülj! és a Fekszik! parancsnak is szót fogadnak az ebek az egy hónapos tanfolyam után. Ennek ellenére sokan - hogy valóban rögzüljön a frissen megszerzett "tudomány" - nem restek két-három hónapon át is visszajárni a futtatóra.
Mint a kiképző elmondta, heti kétszer egy órában tartják a foglalkozásokat, amelyekért külön is lehet fizetni, gyakoribb azonban, hogy a havi tanfolyamot egyben rendezik a tulajdonosok. Előnyt élveznek, akik a menhelyről választottak maguknak kedvencet, nekik a teljes havi díj (4800 forint) felét kell kifizetniük, s a 700 forintos óradíjból is ötven százalékos engedmény illeti meg őket.
A pécsi Syrius Kutyaiskolában a fenti alapképzés mellett számos más tanfolyam is működik. Van például kutyaóvoda: a foglalkozások keretein belül a kiskutyák emberhez és egymáshoz való kapcsolatait egyengetik, s megalapozzák a későbbi kiképzést - mindez havi négy alkalommal 4300 forintba kerül.
Az alapképzés a Syriusnál is havi nyolc foglalkozást tartalmaz, s hatezer forintba kerül. Ezt teljesítve léphetnek a kutyusok a következő szintre, amikor is az igazi őrző-védő technikákra tanítják meg őket - havi 4300 forintért.
Somogyvári József, az iskola vezetője azt mondta lapunknak: amennyiben magabiztos tudást szeretnénk biztosítani kedvencünknek, érdemes három-négy hónapig a kifutóra járni az ebekkel, s az otthoni napi legalább negyed órás gyakorlatokról sem mondhatunk le.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...