Közvetlen buszjárat Kertváros és Meszes között? Ahhoz új induló végállomás is kellene
2014. január 06. hétfő 23:22

Immár évek óta szeretnék elérni a Kertváros és Fehérhegy, Meszes lakói, hogy közvetlen buszjárat közlekedjen a két városrész között. A Tüke Busznál azt mondják, ehhez komolyabb átalakítások kellenének, amelynek jelenleg nincs realitása, a zökkenőmentes átszállás pedig most is biztosított.
Alaposan csökkent a kényszerű átszállások száma, mióta életbe lépett az új menetrend a Tüke Busz Zrt.-nél. A tervek szerint hamarosan még hosszabb vonalakon közlekednek majd egyes járatok, ám a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, a közvetlen Meszes-Kertváros összeköttetésre még várni kell.
- A két városrész átszállás nélküli eléréséhez legalább további két új autóbusz forgalomba állítására, illetve Fehérhegyen egy úgynevezett induló végállomás kialakítására lenne szükség, amely busztárolásra is alkalmas. Ellenkező esetben ugyanis akadályoznánk a 2A vonalon közlekedő autóbuszok fordulását - reagált megkeresésünkre Bognár Szilvia, a közlekedési társaság kommunikációs munkatársa.
Hozzátette, a fentiek véghezviteléhez egyelőre „sem megfelelő hely, sem pedig elegendő jármű nem áll rendelkezésre". Így tehát a jelenlegi helyzetben nem lenne szerencsés, ha a Kertváros-Meszes útvonalon közlekedő buszjáratok vonalát átrajzolnák, hiszen, ha Kertvárosból indulnának a járművek, kimaradna az Aidinger úti megálló, az autóbusz ugyanis már nem tenné meg a Nevelési Központ körüli utat.
- Ebben a megállóban napi hatszáz-ezer fő száll fel a hatvanas járatokra, az átalakítások révén viszont az utasok jelentős részét elveszítenénk, valamint a komfortérzet is csökkenne - magyarázta Bognár Szilvia.
Kérdésünkre elmondta, ha az 55-55Y formáján indulna a kérdéses járat, akkor a két ágon (Aidinger, valamint Sarolta utca) túl ritkán, mindössze harminc percenként tudnák közlekedtetni a járatokat annak érdekében, hogy azok kihasználtak legyenek.
- Kertváros felé biztosított a csatlakozás Meszesről, hiszen az oda közlekedő járatokra a sűrűn közlekedő kettes és négyes buszokról át lehet szállni - ismertette a cég álláspontját a kommunikációs munkatárs.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A román határnál vitézkedhetnek a...
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Balásy Szabolcs zenét szerez,...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...