Közösségi szolgálatos diákok segítik a turistákat
2021. július 02. péntek 15:27

Több év szünet után ismét „Tourist Police" információs pavilon működik Pécs belvárosában.
A korábbi évek tapasztalatai alapján - különös tekintettel az idelátogató vendégek növekvő számára és Pécs kiemelt szerepére a hazai turizmusban - a Pécsi Rendőrkapitányság a nyári idegenforgalmi időszakban ismét működteti a „Tourist Police" programot. Ennek keretében a Széchenyi téren felállított pavilonban nyújt segítséget a belvárosba látogató turisták részére.
Az idei programot és egyben a pavilont a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, röviden ismertetve a program célját, lehetőségeit. A megnyitón jelen volt Korontos Zoltán rendőr ezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője, valamint a megyei és városi bűnmegelőzési vezetők, szakemberek.
Az információs pavilonban, amelyet a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. bocsátott a rendőrség rendelkezésére, 2021. július 2-a és augusztus 28-a között közösségi szolgálatot teljesítő, idegen nyelveken is beszélő középiskolás diákok várják a látogatókat.
A közbiztonsági, bűnmegelőzési információk, tájékoztatók mellett idegenforgalmi tudnivalókkal is szolgálnak a turistáknak, együttműködve a városházán működő információs ponttal, illetve az ugyancsak a téren működő Pécsi Áldozatsegítő Központ munkatársaival.
A programhoz kapcsolódóan, a történelmi belváros területén folyamatosan teljesítenek szolgálatot gyalogos rendőrök, akik visszatérően ellenőrzik a turisztikailag frekventált területeket és felügyelik, segítik a pavilonban ténykedő fiatalok munkáját.
A programból kiveszik a részüket az iskolaőrök is, akik a nyári időszakban bűnmegelőzési feladatokat látnak el.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...