Közösségek és csoportok ünnepeltek a Dóm téren
2016. május 18. szerda 08:30

Több egyházmegye családi napot tartott pünkösdhétfőn, Pécsett is színes programokkal várták az érdeklődőket. A Közösségek Ünnepén a plébániák és a katolikus intézmények mutatkoztak be. Az egyházmegye területén működő közösségek, csoportok a Dóm téren gyűltek össze.
„Szerettük volna a hangsúlyt a karitatív tevékenységre helyezni, hiszen a Lélek inspirációja egyre inkább az, hogy testvéri közösségünket a maga realitásában is megélhessük. Továbbra is szem előtt tartjuk egyházmegyénk mottóját Jeremiás próféta alapján: „Reményt és jövőt adok nektek!" A reményt és a jövőt itt tudjuk elkezdeni, itt tudjuk megélni." - mondta köszöntőjében Udvardy György pécsi megyéspüspök a Közösségek Ünnepén.
A karitatív tevékenység hangsúlyozása idén azért is különösen fontos, mert az irgalmasság évében kettős jubileumot ünnepel a Magyar Katolikus Karitász. A segélyszervezet megalakulásának 85., újjászerveződésének pedig 25. évét ünnepli.
Hosszas előkészületek előzték meg az idei Közösségek Ünnepe rendezvényt Pécsett. A pünkösdhétfői játékokkal, programokkal a közösségek gazdagságát, sokszínűségét mutatták be a Dóm téren.
Görföl Balázs, a pécsi Só közösség tagja hangsúlyozta: „Sokkal könnyebb keresztény életet élni közösségben, mint egyedül. Manapság nem könnyű a hit útján egyedül járni. De ha vannak az embernek társai, akikkel bizalmi kapcsolatot épít ki, akikkel mer együtt imádkozni, akikkel meg meri osztani az életét, akkor sokkal könnyebben tud a hit útján haladni, sokkal könnyebben tudja Isten akaratát keresni az életében."
A pünkösdi Közösségek Ünnepe azért is fontos, hogy a különböző csoportok tudjanak egymásról, megismerjék egymást. Kik is vagyunk mi? Mi a közösség jelentősége? A nap során ilyen és hasonló kérdésekre kaphattak választ a résztvevők, akik mindannyian megtapasztalhatták, hogy az egyház közösségébe tartoznak.
Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Loósz Róbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...