Közös programokkal köszönti az állatkert és Tettye Forrásház a víz világnapját

2018. március 22. csütörtök 13:55

Közös programokkal köszönti az állatkert és Tettye Forrásház a víz világnapját

Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. A nemzetközi akciónap tiszteletére a pécsi TV-torony is kék fénybe öltözik ma este, a TETTYE FORRÁSHÁZ és a Pécsi Állatkert emellett közös programokkal köszönti a
zöldnapot. 


Több száz iskolás és óvodás ismerkedik ezen a héten a pécsi zoo-ban zajló tematikus órákon a víz világával, a természetben és az ember életében betöltött szerepével. A különleges állatkerti tanórák után a hétvégén családi rendezvényre várják az érdeklődőket, ahol a víz érdekességei mellett a helyi vízszolgáltató támogatásával létesülő új medúzafolyosót is bemutatják. 


Az állatkertben kaptak helyet azok a hulladékmadarak is, amelyeket a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szennyvíztisztító-telepi munkatársai a pécsi szennyvízből előkerülő evőeszközökből készítettek. (Naponta tucatnyi kanál, villa és kés sodródik a szennyvíztisztító-telepre, havonta legalább egy kilogrammnyi evőeszköz akad fenn a rácsokon, gépeken; a szolgáltató szakemberei madárrajt formáltak a gondosan fertőtlenített fémdarabokból.)

„Védd természetesen!" - zöld megoldások Pécsen és a nagyvilágban

A nemzetközi akciónap minden évben más nézőpontból irányítja a figyelmet a vízzel kapcsolatos problémákra, feladatokra. Az ENSZ vízügyi világszervezete, a UN Water idén azt hangsúlyozza: a természet maga kínál megoldásokat a környezeti károk és klímaváltozás miatt jelentkező új kihívásokra (mint az árvizek, aszályok,
vízszennyezés), minél nagyobb teret kell adnunk a zöld infrastruktúrának. Egyszerű módszerekkel elő lehet segíteni, hogy az esővíz ne csak „átszaladjon" a városokon, és a lehető legtöbb tiszta/tisztított víz jusson vissza a természetbe.

Ez több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt és stabilabbá teszi a víz körforgását.

- Zöld megoldásokat Pécsen is alkalmaznak, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. például a használt víz kezelésekor a természetes lebontó folyamatokat hasznosítva, azokat felgyorsítva szabadítja meg a felesleges szerves anyagoktól, szennyeződésektől a szennyvizet. Baktériumok, amőbák, egysejtűek milliárdjai dolgozzák fel a
használt vizet, és mielőtt a folyóvizeknek megfelelő tisztaságban visszaengednék a természetbe, a Nap fényének tisztító hatását idéző UV fényes fertőtlenítéssel kezelik.

A pécsi biogázüzemben a használt víz a lehető legzöldebb módon éled újjá áram és hőenergia formájában, a visszamaradó iszap pedig a mezőgazdaságban gazdagítja értékes tápanyaggal a földeket.

Baranyában a Pécsi-víz mentén már folyamatban van egy új záportározó-rendszer kialakítása, ami a tavaszi olvadás vagy a nyári záporok idején hirtelen érkező víz felfogásával megvédi a patakok területét, miközben természetes tóként az élővilágnak teret, az embereknek pedig kikapcsolódási lehetőséget ad.

Következő lépcsőfokot jelentenek azok a „szivacsvárosok", amelyeket ma már Berlintől Pekingig fejlesztenek, építenek a mérnökök. A mindent betonnal burkoló városépítés helyett sok zöldfelülettel, a vizet áteresztő térburkolatokkal segítik, hogy a csapadék a talajba jutva a természetes körforgásba kerüljön. Ezt támogatják az épületek zölddel betelepített tetői, falai és az újragondolt csatornázás is, amelyek az esővizet hasznosítva természetes vízzel szolgálnak az öntözéshez és a köztisztasághoz.

Forrás: Tettye Forrásház