Közönségtalálkozó Tarr Bélával
2008. február 06. szerda 21:38
A hetvenes években indult rendező, már rögtön első filmjeiben megtalálta művészetének tárgyát: erős szociális érzékenységgel tárta fel - a vagy saját, vagy más hibájából - perifériára szorult emberek világát. Az ide sorolható Családi tűzfészek, vagy a Szabadgyalog című alkotásai, egyrészt merész témaválasztásukkal, másrészt az ábrázolás mikéntjével is sértették az akkori kritikát.
Művészetébe jelentős metafizikai többletet hozott - a félelmetesen hasonló - érdeklődésű és gondolkodású Krasznahorkai László, aki a nyolcvanas évek vége óta Tarr forgatókönyveit írja, ha éppen nem saját regényét adaptálja a rendező számára, mint ahogyan az a nyolc órásra sikerült Sátántangó esetében történt.
Új filmje A londoni férfi, hosszú idő óta az első magyar film, mely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmjei közt szerepelt. A bemutatót követő héten az Apolló Mozi retrospektív összeállítást mutat be a rendező munkásságából.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...