Közel negyvenmilliárdnyi szja-t fizettek a baranyaiak

2008. február 07. csütörtök 11:41

Sajtótájékoztatót tartottak ma az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának 2007. évi tevékenységéről, az alábbiakban a baranyai összefoglalót közöljük.

Adó- és illetékügyi szakterület

A Baranya megyei adózók a kiemelt adó- és járuléknemekre 2007. évben együttesen 154,7 milliárd forintot fizettek be. A részükre történt visszautalások összege 21,5 milliárd forintot tett ki. A befizetések összege 15,4 százalékkal, a kiutalásoké pedig 29,2 százalékkal volt magasabb a 2006. évinél. Mindezek eredményeként a nettó bevételek 133,2 milliárd forintban realizálódtak, ami 13,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ez az összeg a nemzetgazdasági szintű bevételek 1,9 százalékát jelenti.


Személyi jövedelemadó

2007. évben a Baranya megyei adózók 37,3 milliárd forint összegű személyi jövedelemadót fizettek be, ami 21,9 százalékkal magasabb volt a bázisidőszakinál. A növekedést elsősorban az egyszeri kedvező osztalékadózási szabályhoz kapcsolódó befizetések, a pénzintézetek befizetésének növekedése, valamint az önadózó magánszemélyek SZJA bevalláshoz kapcsolódó befizetései indokolták. A kiutalások összege 4 milliárd forintot tett ki, ami kiugró mértékben, 52,5 százalékkal haladta meg a 2006. évit. E mögött elsősorban a kötelező munkáltatói adómegállapítás megszűnése áll.
A közcélú felhasználáshoz kapcsolódó 1+1 százalékra vonatkozóan közel 57 ezer rendelkező nyilatkozat érkezett. A magánszemélyek 1.175 kedvezményezett részére csaknem 250 millió forintot ajánlottak fel.


Általános forgalmi adó

Baranya megyében 2007. évben az általános forgalmi adó befizetések 33,6 milliárd forintos összege 7,1 százalékkal, a kiutalások 15,9 milliárd forintos összege 26,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A megye nettó általános forgalmi adó bevétele 17,7 milliárd forint összegben realizálódott, ami 5,9 százalékkal maradt el a bázisidőszakitól.


Társadalombiztosítási járulékok

A társadalombiztosítási járulékok nettó összege Baranya megyében 2007. évben 67,7 milliárd forintot tett ki, amely a megelőző évinél 19 százalékkal magasabb. A vállalkozói szféra nettó befizetései 20,3 százalékkal, a költségvetési szféráét (17,4 százalék) meghaladó ütemben nőttek. A bevételek növekedésének irányába hatott a járulékmértékek változása, a minimálbér összegének növekedése, a minimum járulékalap utáni járulékfizetés bevezetése és a jogszabálykövető adózói magatartás erősödése. A nettó egészségügyi hozzájárulás összege 2007-ben 3,3 milliárd forintot, az egy évvel korábbinál 9,7 százalékkal többet tett ki a megyében.


Társasági adó

2007. évben a megye gazdasági társaságai 7,2 milliárd forint összegű társasági adót fizettek be, 4 százalékkal többet, mint 2006-ban. A kiutalások 1,2 milliárd forintos összege alig tért el az egy évvel korábbitól. A nettó társasági adó összege 6 milliárd forintot tett ki, amely 5 százalékkal volt magasabb a bázisidőszakinál.


Egyszerűsített vállalkozói adó

Az EVA hatálya alá tartozó adózók - nettó módon számítva - 2007. évben 5,4 milliárd forint összegű befizetést teljesítettek, amely 5,6 százalékkal magasabb az előző évinél.


Illetékügy

Az illetékintegráció eredményesen valósult meg. Baranya megyében 2007. évben 4.595 millió forint illetékbevétel keletkezett, ennek kétharmada a háztartások, egyharmad része pedig a vállalkozások befizetéseiből származott. Az illeték bevételek legnagyobb részét a visszterhes ingatlan-átruházásokból származó 3.049 millió forint összegű befizetés jelentette, amely az összes bevétel 66,3 százalékát tette ki.


Adóalanyok száma

Baranya megyében működő adóalanyok száma 2007. decemberében 47.228 volt, ami az előző évihez viszonyítva 2,4 százalékos növekedést jelent, amely a jogi személyiséggel rendelkező társaságok és az adószámos magánszemélyek számának emelkedésére vezethető vissza.


Bevallások

A főbb bevallás típusok - SZJA, ÁFA, Társasági adó és járulék bevallások - vonatkozásában több mint 400 ezer darab bevallás feldolgozása történt meg. Az elektronikus bevallásra történő áttérés gördülékenyen zajlott le, azonban az egyre jellemzőbb elektronikus út ellenére sem csökkent a hibás bevallások száma.


Ellenőrzési szakterület

Baranya megyében 2007. évben 8.700 darab ellenőrzést végeztünk el, melyek során több mint 9 milliárd forint be nem vallott adóhiányt tártunk fel. A jogerős adókülönbözet összege - az áthúzódó vizsgálatok hatása miatt - 9,9 milliárd forint lett. Továbbra is nagy számban fordult elő jogosulatlan áfa visszaigénylés, ellenőrzéseink során 1,2 milliárd forint kiutalását tartottuk vissza. Ellenőriztük a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyon-gyarapodásának összhangját, valamint a járulékfizetésre kötelezettek jogkövetését, a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét. A szankciós bevételek nettó összege a tárgyidőszakban több mint 1 milliárd forintot tett ki, ebből késedelmi pótlékra 659 millió forint, bírságra és önellenőrzési pótlékra 370 millió forint folyt be.


Végrehajtási és felszámolási szakterület

A végrehajtási eljárás során befolyt bevételek összege meghaladta a 6 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbitól 15,3 százalékkal volt magasabb. A fizetési kedvezményekkel kapcsolatban beérkező kérelmeket igyekeztünk kedvezően elbírálni, melynek során 4.575 darab határozatot adtunk ki.

Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága összefoglalója