Kosztics megszüntetné a roma tanácsot
2009. március 22. vasárnap 19:52

A közgyűlés több mint egy esztendeje hozta létre az úgynevezett Pécsi Roma Integrációs Tanácsot, azzal a céllal, hogy konzultációs fórumot teremtsen a cigányság problémáinak megoldására. A tanácsban a városházi képviselők, városvezetők mellett a polgármesteri hivatal szakemberei, s a roma érdekképviseleti szervek, szervezetek is helyet kaptak.
A Pécsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Kosztics István (képünkön) ugyanakkor feleslegesnek tartja a tanács munkáját, szerinte ugyanis nem vették figyelembe javaslataikat, éppen ezért kérték is annak megszüntetését - de erre sem került sor.
Elmondása szerint 2006-ban ugyan ők kezdeményezték a konzultatív szervezet létrehozását, de azért, hogy valóban szakmai munkával javítsanak a helyzeten, ám a grémium, 2008-as megalakulása után néhány hónappal már, nem végzett érdemi munkát.
Megjegyezte, egy közelmúltban meghozott önkormányzati határozat értelmében egy roma referenst is alkalmazni akarnak a városházán, véleménye szerint viszont ennek a pozíciónak létrehozása csak növelné a romákkal szembeni ellenszenvet, s érdemi cselekvés helyett ismét csupán arról van szó, hogy "egy újabb köztisztviselő melegíthesse a székét a hivatalban".
Kablár János MSZP-s képviselő, kisebbségi tanácsnok ezzel szemben azt mondja, a testület tagjainak kiválasztásakor széles körből "merítettek", majd öt munkacsoportot is létrehoztak, amelyek a legfontosabbnak ítélt területeken dolgoznak, így a grémiumnak létjogosultsága van.
A képviselő szerint a bizottságokban nyolc-tíz ember végez társadalmi munkát, nekik az a feladatuk, hogy javaslatokat dolgozzanak ki arra vonatkozóan, hogyan lehetne javítani a romák helyzetén. Kablár azt mondja, "minden olyan cselekedetnek, amely segít a cigányok helyzetén, örülni kell, nem pedig tiltakozni ellene." A leendő roma referenssel kapcsolatban hozzátette, lehetőség szerint magát romának valló köztisztviselőt alkalmaznak majd.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- A meg nem született gyermekekre...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Szvacsek Ferenc a világbajnoki cím...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...