Konferencián tárják fel a megye helytörténetét
2016. szeptember 20. kedd 16:51

„A múltat kutatni pedig szükséges..." címmel, kétnapos helytörténeti konferenciát rendez a pécsi Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye, az Universitas utca 2/a épületében.
A rendezvény szerdán, 10 órai kezdettel indul, Miszler Tamás igazgató köszöntőjével. Utána, kisebb szünetekkel, szakmai vitákkal, összesen kilenc előadó lép az érdeklődő közönség elé. Mindannyian pécsi, baranyai témákkal foglalkoznak. Széles a paletta, a megyeszékhely 11. századi életét is bemutatják a trónharcok tükrében. De az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc helyi, vármegyei vonatkozásait szintén megismerhetik az érdeklődők. Aztán vallási, bútortörténeti előadások hangzanak el.
A második napon, szeptember 22-én Zsolnay Vilmos emlékkútja, de Pécs szerb megszállása is a témák közé kerül, szintén 10 órától. Az sem maradhat ki a kínálatból, miképpen mulattak Pécs polgárai 1927-ben. De a hosszú évtizedek alatt meg nem valósult városfejlesztési tervekről sem feledkezhetnek meg az összejövetel előadói.
Rangos a névsor, mivel Ignácz Ágoston, Sétáló Ferenc, Hábel János, Mendöl Zsuzsanna, Pap Dávid Zoltán, valamint Bánkuti Gábor mellett Kutas Éva is bemutathatja kutatási területének rejtelmeit.
A rendezvénnyel szoros összefüggésben, két napon át a Helyismereti Gyűjtemény zárva tart. Az esemény megtekintése ingyenes, a 0. szinten, a konferenciateremben várják az érdeklődőket a szervezők.
EQM - Fotó: bml.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

