Komlón is szívatják a dohányosokat
2011. július 01. péntek 08:06

A komlói testület legutóbbi ülésén többek között megvitatta a közterület-használatról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet is - írja a komlo.hu. Ebben talán legfontosabbak a nemdohányzók védelmében hozott rendelkezések.
Így több más településhez hasonlóan, nem szabad majd dohányozni a közterületi játszótereken és a játszóterek külső határvonalától számított 10 méteres távolságon belül, buszmegálló (várakozóhely) kijelölő táblától vagy más hasonló jelzéstől számított 7 méteres sugarú körnek megfelelő körzetben, vagy egészségügyi-,
nevelési-közoktatási- és gyermekjóléti-gyermekvédelmi közintézmények területén és azok külső határvonalától számított 10 méteres távolságon belül. A polgármesteri hivatal Városház tér felőli oldalán a Városháza homlokzatától számított 10 méteres körzetben szintén tilos a dohányzás.
Egyelőre azonban nem kell fizetniük a rendelet ellen vétőknek, még 1-2 hónapig türelmi időszak van érvényben a városban.
Aki később szabálysértést követ el, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A szabálysértés tetten ért elkövetőjét a közterület-felügyelő háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

