Komáromi tiszta: nem rágalmazta Tóth Bertalant - jogerős, tehát végleges a járásbírósági döntés

2014. február 02. vasárnap 19:16

Komáromi tiszta: nem rágalmazta Tóth Bertalant - jogerős, tehát végleges a járásbírósági döntés

A Pécsi Járásbíróság január 3-án kelt levelében értesítette Komáromi István egykori politikust arról, hogy december 20-án jogerőre emelkedett az ellene Tóth Bertalan és Kőhegyi István által indított rágalmazási perben hozott ítélet, miután az ügyészség visszavonta fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen.

Mint ismert, Komáromi István ellen Tóth Bertalan és Kőhegyi István 2011 januárjában tett feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt. A két szocialista politikus szerint Komáromi egy, a Pécsi Újságban megjelent cikkben valótlanul állította, hogy ők tudtak a pécsi buszok tervezett kiszervezéséről, és sérelmezték azt is, hogy Komáromi szerint „nemcsak Keczer Lászlónak, hanem másoknak is a vádlottak padján lenne a helyük".


A bíróság azonban 2013. szeptember 27-én hozott ítéletében úgy foglalt állást, hogy Komáromi Tóthékkal kapcsolatban lapunkban tett kijelentései tényállítások voltak, amelyek egyben kritikaként fogalmazódtak meg, s nem voltak alkalmasak Tóthék becsületének csorbítására. Mivel, idézzük az indoklást, „nem volt vonatkozó konkrét utalás arra, hogy akár dr. Tóth Bertalannak, akár Kőhegyi Istvánnak kellene Keczer Lászlóval együtt a vádlottak padján lenni".

Emellett a Komáromi által „állított tények, használt kifejezések, tényállítások nem mennek túl azokon a határokon, amelyeket a közszereplő sértetteknek el kell tűrniük. A vádlott erős kritikai éllel fogalmazta meg következtetéseit, az általa használt kifejezések azonban értékítéletet tartalmaznak, nem személyeskedők, illetve becsmérlő jellegűek."

Ráadásul Komáromi az idő tájt elkészített egy hétoldalas szakmai koncepciót a Pécsi Közlekedési Zrt.-nél kialakult helyzet rendezését illetően, amelyben a városi tömegközlekedés színvonalának javítását kívánta elősegíteni. Az anyagot eljuttatta Páva Zsolt polgármester részére is. A bíróság az ítélethozatalkor figyelembe vette eme szakmai koncepciót is.

Az ítélet ellen a politikusok fellebbezést nyújtottak be, ám az ügyészi fellebbezés visszavonása folytán 2013. december 20-án a járásbíróság jogerőre emelte a szeptemberben hozott ítéletet, amely így még a másodfokra sem kerül.

Komáromi kérdésünkre elmondta, hogy elégedett a fejleményekkel, s úgy véli, hogy "a szavazók fogják megbüntetni Tóthékat, amikor áprilisban, a választás napján ítéletet hoznak felettük".

- Én nem kívánok visszatérni a közéletbe, élem a nyugdíjasok nyugodt életét, habár hívtak Budapestre is tanácsadónak - tette hozzá.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva