Költözködnek a klinikák
2008. október 06. hétfő 21:01

A rektorátus hivatalos álláspontja szerint a PTE berkein belül végrehajtott megszorító intézkedésekkel sikerült az egyetemi adósságállomány növekedését megakadályozni - ebben az évben már "csupán" 3,6 milliárdos hiánnyal számolnak.
Az egyetem a hiány kezelésének érdekében az elmúlt hónapokban százas nagyságrendű elbocsátásokat hajtott végre. (A megyei gyermekkórházat és a gyermekklinikát is összevonták, s mint ismert, a Bőrklinika épületét is hamarosan kiürítik.)
További intézkedéseket is kilátásba helyeztek. A tervek szerint 2011 magasságában az Akác utcai épületből a traumatológia a 400 ágyas klinikára költözik (ahol az ortopédiával egyesítik). Az egyik belgyógyászati klinika szintén ebben a 400 ágyas komplexumban kap végleges helyet. Elterjedt az a hír is, hogy Rét utcai idegsebészet számára szintén új otthont keresnek.
Gábriel Róbert, az egyetem rektora azt mondja, ez utóbbiról szó sincs, ugyanakkor a szenátusi határozat szerint az év végéig számos változás várható a klinikai rendszerben. Mint hozzátette, még nem dőlt el, hogy a Bőrklinika hol kap új helyet.
Az biztos, hogy a traumatológia és az ortopédia összevonása miatt "lesznek mozgások", hiszen első körben néhány évig - átmenetileg - az ortopédia az Akác utcába költözne, majd csak az immáron így összevont, mozgásszervi baleseti intézmény kerülne a 400 ágyas klinikára. Ez utóbbi, újabb költözés azonban csak a tömb rekonstrukciója után, 2011-től valósulhat meg - mondta Gábriel.
A rektor közölte: az átalakítások után felszabaduló ingatlanok használatát illetően több variáció is van - így például az Akác utcai tömbben akár egy városi szakrendelő is működhet, végleges döntés viszont még nem született.
Az egyetem a költöztetések finanszírozásához és a végleges telephelyek kialakításához, illetve egy sürgősségi centrum létrehozásához összesen tizenkétmilliárdos pályázati pénzt vár. A támogatási kérelmek elbírálására még ebben az évben sor kerülhet, így ha sikerrel szerepel a PTE, a rektorátus szándékai szerint egy, a jelenleginél költséghatékonyabb ellátórendszert alakíthatnak ki.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Továbbra is hajózási korlátozások...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...

