Kizárták Viczééket a Tubes-perből
2009. május 12. kedd 19:35
A Fővárosi Bíróság megvonta pécsi polgárok kereshetőségi jogát, mert a határozat szerint nincs közvetlen érintettségük, közvetlen érdeküket a tervezett radar sugárzása nem érinti - közölte dr. Vicze Csilla (képünkön).
Hozzátette: emiatt felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz.
Vicze Csilla beszámolt arról is, hogy a tárgyaláson bejelentették, a HM visszavonta a radarberuházás építési engedélye végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetésére vonatkozó indítványát. Ugyanakkor - mint mondta - az alperesi oldalon beavatkozó HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség ezt nem vonta vissza, továbbra is építkezni akar. Így gyakorlatilag a honvédelmi tárca az építkezés megkezdésére vonatkozó kérelmét nem vonta vissza - tette hozzá.
Vicze Csilla elmondta, az eljárásból 26 magánszemélyt zártak ki. A felperesek között maradt Pécs megyei jogú város önkormányzata, Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Hosszúhetény és Oroszló önkormányzata, valamint az Összefogás Pécsért Egyesület.
A zárt tárgyaláson, amelyen jelen volt Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP vasárnap Pécsett megválasztott új polgármestere is, sugárbiológusokat hallgattak meg. A következő tárgyalási napot nem jelöltek ki, arról levélben tájékoztatják az érintetteket - tájékoztatott Vicze Csilla.
A Honvédelmi Minisztérium sajtóközleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a keddi tárgyalás kezdetén az alperes jogi képviselője szóban is megerősítette megbízója, a HM azon döntését, hogy a 2009. január 28-án szóban bejelentett, az engedély felfüggesztésének megszüntetésére irányuló kezdeményezésétől eláll.
A közlés szerint a bíróság felszólította a HM fejlesztési ügynökséget, hogy írásban nyilatkozzon, hogy a radarberuházás építési engedélye végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetésére vonatkozó indítványát visszavonja-e.
HM - mint közölték - kedden utasította az ügynökséget az indítvány visszavonására.
A per előzménye, hogy a közigazgatási eljárásban az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd pedig másodfokon a honvédelmi miniszter is engedélyezte a Tubes tetején lévő katonai híradó objektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését.
A közigazgatási eljárásban korábban megszületett másodfokú miniszteri határozatot azonban megtámadták a felperesek a Fővárosi Bíróságon.
FRISSÍTVE:
(21:43)
"Sajtóközlemény a „Tubes" pernek a Fővárosi Bíróságon, 2009. május 12-én lefolytatott tárgyalásáról
Elsőként az építési engedély végrehajtásának felfüggesztése került terítékre. Ebben tetten érhető a Honvédelmi Minisztérium (HM) kétarcú viselkedése. Ugyanis a HM jogi képviselője visszavonta az építkezés elkezdése iránti kérelmét, de az építtető, beruházó, a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség nem vonta vissza, ő továbbra is építtetni akar.
Ugyanakkor az ügynökség főnöke is a honvédelmi miniszter, dr. Szekeres Imre.
Az alperes (HM) már három hete zárt tárgyalást kért, amit ma rendelt el a Fővárosi Bíróság. Pécs megválasztott polgármestere, dr. Páva Zsolt, csak rövid ideig vehetett részt a tárgyaláson.
Megdöbbentő, hogy magánszemélyek felperesi kereshetőségi jogát a Fővárosi Bíróság közvetlen érintettség hiánya miatt elutasította azzal, hogy csak a közvetlen szomszéd ingatlantulajdonosok lehetnek ügyfelek.
A Legfelsőbb Bírósághoz fordulunk, mert szerintünk az ügyfél fogalmát tágabban kell értelmezni. Ellenkező esetben az állampolgárok ki vannak szolgáltatva a hatalomnak.
Szerencsére vannak környezetvédő szervezetek - Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE), Istenkúti Közösségért Egyesület (IKE) - akik továbbra is felperesek, valamint felperes dr. Fülöp Sándor országgyűlési biztos és az önkormányzatok: Pécs, Hosszúhetény, Oroszló.
A peres eljárás folytatódik, és az IKE ügyvédje, dr. Halmos Péter helyszíni tárgyalást kért a Tubesen az útviszonyok, a lakóházak közelségének és a vízbázis védelmi területek megismertetése érdekében. A bírónő ezt megfontolás tárgyává teszi. Az alperes (HM) tiltakozott és más helyszínt, Bánkút és Békéscsaba radarok megtekintését javasolta.
Sérelmezzük, hogy Bocskai István, a HM szóvivője titoktartási kötelezettségét megszegve a sajtónak nyilatkozott a sugárbiológusok tanúvallomásáról.
Nem valós az sem, hogy dr. Fülöp Sándor ombudsman titoksértése miatt került sor zárt tárgyalásra.
Úgy érezzük összességében, hogy szakmai döntések helyett a politika játékszerévé teszik az ügyet: a helyszín kiválasztása politikai alku volt, az építkezés megkezdésének indítványa kampánytémává vált.
Pécs, 2009. május 12.
Dr. Vicze Csilla
Civilek a Mecsekért Mozgalom
szóvivője"
MTI - CMM- Fotó: EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...