Kispénz Géza és a többiek: fura fazonok csinálják a fesztivált a pécsi belvárosban
2016. március 05. szombat 11:51

Aligha akad olyan pécsi, aki ne tudná, kicsoda „Kispénz Géza". Általában a Színház téren kéreget „egy kevés pénzt", kiegészítőjével, egy jókora magnóval a nyakában. Rajta kívül van még számos fura fazon, akiktől gyakran zeng a város. Megkérdeztük, mit tehet a közterület-felügyelet.
Időről időre lármázás tölti be a pécsi belvárost (és persze más városrészeket is). Akik gyakran járnak a városközpontban, szinte névről ismerik a pécsi fura fazonokat. A hozzájuk fűződő viszony vegyesnek mondható: akad, aki szerint ők már a város látványosságai, sokan vannak azonban olyanok, akik félelemből igyekeznek nagy ívben elkerülni őket.
Egy valamiben viszont gyakorlatilag mindenki egyetért: a hangoskodásuk rendkívül zavaró.
Érdeklődésünkre a Pécsi Közterület-felügyeletnél azt közölték, ők minden esetben intézkednek, ha jogsértést észlelnek, fellépnek tehát az adott esetben erőszakosan kolduló és kiabáló egyének ellen.
A rendőri segítség sem ritka
Dr. Tubák Zoltán elmondta, a közterület-felügyelet munkatársainak az elmúlt időszakban többször a rendőrség segítségét kellett kérnie. Ezekben az esetekben olyan súlyú jogsértéseket tapasztaltak, amely már meghaladta a kompetenciájukat.
- A jogsértőket figyelmeztetjük és felszólítjuk a magatartás abbahagyására, helyszíni bírságot szabhatunk ki, illetve szabálysértési, vagy más hatósági eljárást kezdeményezhetünk - sorolta a törvényben rögzített lehetőségeket dr. Tubák Zoltán, a közterület-felügyelet vezetője.
Mint megtudtuk, természetesen a belvárosi problémás arcok az önkormányzati szervezet munkatársai előtt is ismertek.
- Az év első másfél hónapjában összesen tizenkét alkalommal kellett intézkedni koldulás és köztisztasági szabálysértés miatt - reagált a felügyelet első embere, egyben cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy a közterületesek sok esetben semmit nem tesznek a balhés egyénekkel szemben.
Nincs azonban egyszerű dolguk.
- Sajnálatosan meg kell állapítani, hogy sok esetben olyan pszichés állapotban lévő személyek okozzák a problémát, akikkel szemben a hatósági intézkedés nehézkes - magyarázta.
Ha a pszichés betegek egy időre orvosi felügyelet alá kerülnek is, általában rövid időn belül újra az utcán találják magukat. Úgy tűnik tehát, a fura arcok - a hangoskodásukkal együtt - a jövőben is a pécsi mindennapok részei maradnak.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...