Kis híján megölte ivótársát, két és fél évet ülhet
2017. március 16. csütörtök 15:18

A Pécsi Törvényszék március 13-án kelt ítéletével bűnösnek mondta ki B. T. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért őt 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A vádlott a Mecseken egy saját kézzel, kőből, fából és sárból épített, egy szobából és konyhából álló házban lakott egyedül. A cselekmény előtt, körülbelül 2-2,5 héttel korábban költözött a házba a vádlott ismerőse, a sértett is.
2016. augusztus 23-án délután a vádlott és a sértett együtt italozott, majd 17 óra körüli időben megjelent a vádlott még egy ismerőse, így már hárman folytatták az italozást. Estére a vádlott és harmadik társuk összevesztek, a vádlott őt elküldte, majd a sértettel körülbelül éjfélig italoztak. A vádlott ekkor lefeküdt, a sértett pedig a konyhában hallgatta a rádiót. A vádlott kis idő múlva felébredt a rádió hangjára, kiment a konyhába, majd szóváltásba keveredett a sértettel. Ennek során a vádlott kést vett magához és azzal, a még álló helyzetben lévő sértett felső teste irányába többször is szúrt, aki védekezésképpen felemelte bal karját, így a szúrások az alkarját, illetve tenyerét sebezték meg, majd a tovább folytatott támadás során a vádlott a sértett mellkasát és hasát két-két alkalommal szúrta meg. A sértett ezt követően összeesett.
Az ittas vádlott a történtek után aludni ment, a sértett a konyhában feküdt le, fájdalmai voltak, többször kérte a vádlottat, hogy értesítse a mentőket és adjon neki vizet, de a vádlott nem ébredt fel.
Amikor a vádlott a reggeli órákban felébredt, látta a sértett sérüléseit, elindult segítséget hívni. Ennek során egy férfi mobiltelefonját kérte el, arról 6 óra 45 perckor értesítette a mentőket.
A testüregbe hatoló szúrt sérülések közvetlen életveszélyes állapotot idéztek elő a sértettnél. Szakszerű és gyors beavatkozás nélkül a sértett halálához vezettek volna.
Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

