Kirabolt egy kamasz egy 88 éves asszonyt Pécsett
2019. december 23. hétfő 17:00

A Pécsi Járásbíróság hétfőn egy hónapra elrendelte fiatalkorú fiú letartóztatását a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. december 21. napján 10 óra 9 perckor a sértett egy pécsi „csirkeboltban" vásárolt, ahol 20.000 forintos bankjeggyel fizetett 4.490 forint értékben.
Az üzletből történt távozását követően a sértett asszony a lakása felé indult gyalogosan. Haladása közben a gyanúsított ‒ aki többször felajánlotta a segítségét a sértettnek szatyrai vitelében ‒ 10 óra 20 perc és 10 óra 30 perc közötti időben kitépte a sértett kezében lévő szatyrot, abból kivette a sértett pénztárcáját az abban lévő 14.688 forint készpénzzel együtt, majd a készpénzt kivette, a szatyrot és a tárcát eldobta, és elszaladt.
A sértett 88 éves, mozgásában korlátozott, bottal jár, bal kezével szorítani nem tud, így a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására korlátozottan képes személynek tekinthető.
A bűncselekmény tárgyi súlyára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne.
Arra is megalapozottan lehet következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné.
Továbbá a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárásokra tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését.
A gyanúsított, törvényes képviselője és védője szabadlábra helyezés végett fellebbezést jelentettek be a végzés ellen, az ügyész tudomásul vette.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Pénteken is kitart a hőség,...