Kinyílt a Nádor ablaka: a pécsi diákot, Endrődi Andreát százezer forinttal jutalmazták

2018. december 10. hétfő 12:22

Kinyílt a Nádor ablaka: a pécsi diákot, Endrődi Andreát százezer forinttal jutalmazták

A Pécsi Rotary Club idén is megszervezte adventi, jótékonysági ajándékozását. Egy pécsi cég felajánlása révén ezúttal Endrődi Andrea, a Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7. osztályos tanulójának sikereihez járul hozzá. 

 

Segíteni a rászorulókat és jótékonykodni sokféle módon lehet, és a szeretet ünnepe közeledtével ez sokakban meg is fogalmazódik.

A Pécsi Rotary Club idén is teret adott az adományozásnak és megszervezte adventi ajándékozását, amely már évek óta számos fiatal karácsonyát teszi boldogabbá. A Rotary Advent keretein belül 2018-ben is rászoruló, tehetséges diákokat jutalmaznak meg a támogatók segítségével.

A jótékonysági akció során olyan tanulókat ajándékoznak meg, akik tanulmányaikban kiemelkedők, tehetségesek, ám szerény körülmények között élnek.

A Széchenyi téren található Nádor Szálló ablakai, mintegy adventi kalendáriumként működnek december hónapban, hiszen minden nap 17 órakor egy új ablak nyílik ki.

Az ablakok mögött egy-egy támogató vállalat húzódik meg, akik nagylelkű felajánlásukkal, azaz nem kevesebb, mint százezer forinttal jutalmazzák meg a diákokat.

A támogatók közt idén is megjelent a 19 éve Pécsett működő Honsa Kft.

Így a vállalat jóvoltából a tanulmányaiban, valamint vers- és prózamondó tehetségében kiemelkedő Endrődi Andrea, a Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7. osztályos diákja több sikerrel folytathatja tanulmányait. Az élő adventi kalendárium nyolcadik ablaka mögött rejlő támogatást Horváth Gyula a Honsa Kft. főmérnöke adta át Endrődi Andreának.

Az ünnepélyes átadóra december 9-én, vasárnap délután 17 órakor került sor a Széchenyi téren.

EQM