Kikapcsolták a Holdingnál az áramot

2009. április 06. hétfő 20:30

Kikapcsolták a Holdingnál az áramot
Mint megtudtuk, hétfőn kikapcsolták a Pécs Holding Zrt.-nél a villanyt, az ok, hogy a város legnagyobb cége - nem fizette az áramot.

Soó László, a cég vezérigazgató-helyettese az est folyamán megerősítette munkatársunknak a hírt.

Mint mondta, a Holding Megyeri úti irodáját érinti a kikapcsolás, s ő is úgy tudja, hogy az E.on azért szánta rá magát a drasztikus lépésre, mert díjfizetési elmaradásuk keletkezett. Hangsúlyozta azonban, hogy a Megyeri úton két osztályuk dolgozik csupán, s a lakosságot semmilyen formában nem érinti az áram lekapcsolása után kialakult helyzet. Hozzátette: munkatársai is ugyanúgy dolgoznak, mint eddig, legfeljebb a számítógépeiket nem tudják majd használni egy-két napig.

Információink szerint, ha kedden reggel be is fizeti a Holding a tartozást, normál esetben akkor is legkevesebb 72 óráig tart, amíg az áramszolgáltató cég visszakapcsolja a villanyt a Megyeri úti irodákban.

FRISSÍTVE:
(kedd, 11:45)

Mint Soó László lapunk munkatársával kedden délelőtt közölte, az áramszolgáltatóval történt egyeztetés után az E.on soron kívül visszakapcsolja az áramot.

A vezérigazgató-helyettes magyarázatként elmondta, a bonyodalmat az okozta, hogy az elmúlt esztendőben a szolgáltató egy olyan számlát küldött ki részükre, amelyen még a PVV Zrt. elnevezés szerepelt, holott akkor már Pécs Holding Zrt. volt a vagyonkezelő hivatalos neve - s ezt ők korábban, az ominózus számla megérkezése előtt jelezték is az E.on felé.

Soó szerint a pénzügyi osztály munkatársai ezért kénytelenek voltak visszaküldeni a számlát, hiszen az formai hibás volt, így nem egyenlíthették ki a tartozást. Ugyanakkor nem érkezett meg hozzájuk az új, javított számla, így nem tudták rendezni a fennálló tartozást, amely végül a kikapcsoláshoz vezetett - közölte, majd hozzátette: amint megküldi a javított csekket az E.on, fizetnek, de addig is használhatják az áramot.


Képünk: illusztráció.

EQM