Kicsik maradtak az ismeretlen törpepártok, lebőgtek a jelöltjeik Baranyában is
2018. április 11. szerda 08:18

Nem rúgtak labdába, de még a képzeletbeli játékszer közelébe sem kerültek a törpepártok Baranya megyében vasárnap. Van olyan jelölt, akire annyian szavaztak a több mint 75 ezer választásra jogosult közül, mint egy általános iskolai osztály létszáma.
Egyes elemzők korábban azt hangoztatták, az úgynevezett kamupártok akár döntően befolyásolhatják a választás végeredményét. Ma már tudjuk, a magas részvételt és a Fidesz-KDNP elsöprő sikerét hozó vasárnapi voksoláson lényegében nem osztott, nem szorzott, hogy néhányan esetleg a nagyobb ellenzéki pártok helyett a kisebb szervezetek jelöltje mellé húzták be az ikszet.
Végignézve a baranyai választókerületek adatait, bőven találunk rendkívül alacsony támogatottságot elnyert jelölteket. Az egyes körzetben például mindössze kilencvennyolcan szavaztak Varga Dávidra, a SZEM Párt jelöltjére. Kiélezett harcot folytatott a szebb időket is megélt MIÉP színeiben induló Bauer János, valamint a Haza Pártját képviselő Szeghy Mária: előbbi 130, utóbbi 132 szavazót tudhat maga mögött.
A Pécset is magában foglaló választókerületekben legkevesebb voksot Rajczi Klára kapta a kettes számú körzetben. A Kell az Összefogás! (KÖSSZ) támogatásával induló jelölt mindössze negyvenhat szavazatot érdemelt ki. Összehasonlításképp: a győztes Hoppál Péter (Fidesz-KDNP) csaknem 99 százalékos feldolgozottságnál 20.565 vokssal nyerte el a mandátumot. A Haza Pártja jelöltje itt sem jeleskedett, Lovasné Parczen Gabriella 82 szavazatot kapott, de még ezzel is megelőzte a hetven voksot begyűjtött Kulcsár Jánosnét, aki párt nélkül futott neki a választásnak.
A mohácsi központú választókerületben is legfeljebb néhány tucatnyi szavazatot kaptak a mini szervezetek. A Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja (MEDETE) jelöltjéről, Orsós Erzsébetről hatvannégyen gondolták úgy, hogy a parlamentben lenne a helye, de még nála is kevesebben, hatvanan támogatták Buzgó Krisztinát, a Hátrányos Helyzetűek Pártja (HHP) képviselőjelöltjét.
A baranyai negatív rekord a MEDETE Párthoz fűződik. A baranyai négyes választókerületben Mahmood Vanda mindössze huszonhárom voksot gyűjtött be - nagyjából ennyien járnak egy általános iskolai osztályba.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...