Kevés az ötszázmillió a képtárra
2008. július 07. hétfő 21:55
Mint ismert, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter kihúzta a támogatandó projektek közül a Káptalan utcában felépítendő Nagy Kiállítótér beruházását. A tervet ezután két részre bontották, így a Zsolnay Kulturális Negyedben (300 négyzetméteres raktárral) 1100 négyzetméteren, illetve a Modern Magyar Képtár II. felújításával alakítanának ki kiállítási helyszíneket. Az utóbbi, 2400 négyzetmétert érintő megyei beruházásra 500 milliót fordítanak a teljes, 34,6 milliárdos EKK-keretből.
A megyei vezetés szerint viszont ekkora összegből nem valósítható meg a képtár modernizációja. Hargitai János ezért Pécs polgármesteréhez fordult: kétszázmilliós többlettámogatást kért az úgynevezett EKF-maradványpénzekből. (Ez az összeg év elején állt össze, többek között úgy, hogy csökkentették a Konferenciaközpont tervezett méretét, illetve a Nagy kiállítótér eredeti beruházása is elmarad. Így végül megmaradt 5 milliárd a kulturális főváros büdzséjében.)
A minap viszont napvilágot látott, hogy az év eleji tervekhez képest 2,5 milliárddal többe kerül majd a Konferencia- és Koncertközpont, illetve a Tudásközpont is - a megemelkedett építőanyagárak miatt. Emiatt a maradványkeretből újra vissza kell osztani ezt a pénzt.
Mészáros András szerint ráadásul - várhatóan - a képtár rekonstrukciója is több kerül, mint amivel az év elején számoltak. Bár úgy véli, miután nem zöldmezős beruházásról, hanem felújításról van szó, ennél a projektnél - a júliusban elkészülő engedélyes tervek alapján kalkulált költségbecslés után - csak kisebb drágulásra kell számítani.
Kérdéses viszont, hogy a megyei vezetés pluszigényét ki lehet-e elégíteni, hiszen ez azt jelentené, hogy a maradványkeret tovább szűkül. A megyei szakemberek év eleji becslései alapján - akkor az 500 milliót is keveselték - legalább 800 millióra lenne szükség a képtár modernizációjára, a vezetékhálózatok és a nyílászárók cseréjére, valamint a fűtéskorszerűsítésre.
Kép és szöveg: B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...