Kétmilliós rongálás a Cella Septichoránál
2007. november 23. péntek 15:31
Takátsy Zoltán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hogy az üvegtetőt valamilyen éles fémtárggyal sértették meg.
Az egymástól tíz méterre lévő nyomok ugyan károsították a felületet, de a tető szerkezete továbbra is stabil.
Bachman Zoltán tervező lapunknak megerősítette, ő szólt a rendőrségnek az eset kapcsán, amikor észrevette a sérüléseket. „A keletkezett repedések mentén az esővíz beszivároghat a több rétegből álló üvegszerkezetbe, s a téli hidegben a fagy további, igen nagy károkat okozhat" - mondta.
A sajtóreferens elmondta még: ismeretlen tettes ellen indítanak nyomozást, rongálás vétsége miatt. Információink szerint, bár a komplexum biztosítva van, a társaságok általában nem fizetnek vandálok okozta károkért.
Mint ismeretes a látogatóközpont megnyitása előtt „Garázs" feliratot pingáltak a Cella Septichora üvegbeton bejáratára, később pedig a világítótestektől a padokon át szinte kivétel nélkül minden új utcatárgyat helybenhagytak a vandálok.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...