Két helyet elvettek az ellenzéktől!
2008. március 03. hétfő 12:08

„Bebizonyosodott: a töredékszavazatok visszaosztásának nem feltétele a közös lista, így a pécsi közgyűlés politikai legitimációja bizonytalanná vált - még ha jogtechnikailag nem is változtatja meg a bírósági döntés a mandátumok sorsát. Ettől kezdve a városvezető koalíció nem hivatkozhat a pécsi polgárok támogatására, hiszen az állás valójában kvázi egyenlő lenne. Mostantól az ellenzék - bár a közgyűlési erőviszonyok nem fognak változni - még kevésbé sem fogja tűrni azt a politikai arroganciát, amellyel folyamatosan találkozik" - mondta Páva Zsolt a Fidesz-KDNP városi frakcióvezetője.
Mint ismert, a 2006-os őszi önkormányzati választások után kiderült: a szavazatszámláló szoftver hibásan számolta ki a töredékszavazatokat, így 2700 Fidesz-KDNP-ÖPE közös jelöltekre leadott szavazatot ugyanis nem számolt el. A törvény szerint ugyanis közös jelölt esetén a töredékvoksokat a két lista arányában kell felosztani, s így plusz egy-egy mandátumot kellett volna kapnia a Fidesz-KDNP-nek és az ÖPE-nek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek pedig kettővel kevesebb pécsi képviselője lehetett volna.
Az ellenzék kifogása után a Területi Választási Bizottság élt is a felülvizsgálati kérelmekkel, ám ezeket az MSZP fellebbezésére a Megyei Bíróság elutasította, s a Pécsi Helyi Választási Bizottság választási eredményt megállapító döntését hagyta helyben.
„Bár a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásának nincs jogi következménye, egy kultúrállamban hasonló döntés esetén újragondolják a város vezetését - a testület társadalmi legitimitása ugyanis a szavazatok segítségével, s nem trükközéssel jön létre. Azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg a 2006-os eset, így alkotmánybírósági vizsgálatot kezdeményezünk." - tette hozzá az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője, Kővári János.
Tóth Bertalan alpolgármester munkatársunknak a kialakult helyzetről csak annyit mondott, a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásával érdemben nem kívánnak foglalkozni, mivel szerintük ez csupán egy vélemény a sok közül, s ugyanúgy dolgoznak tovább, mint eddig.
Kép és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Egy hónapra leparkolt a baranyai...