Két férfit kényszerített munkára egy pécsi család
2022. október 26. szerda 13:52

Egy család három tagja kényszerített munkavégzésre két férfit, a rendőrök őrizetbe vették őket.
A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai kedden délután Pécsett fogták el azt a családot - két férfit és egy nőt -, akik a gyanú szerint egy kiszolgáltatott helyzetben lévő 39 éves férfit 2017 őszétől közel két éven át fenyegetéssel munkavégzésre kényszerítettek.
A nyomozók megállapították azt is, hogy 2018 óta a család pécsi házánál élt egy 70 éves férfi is, akit rendszeres előny szerzése céljából szintén munka jellegű tevékenység végzésére bírtak rá.
A két sértett ezért cserébe szállást és ételt kapott, azonban mindkettőjüket szoros felügyelet alatt tartották.
Az 50 év körüli szülőket, valamint 25 éves fiúkat elfogásukat követően előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Így járnak a pécsi buszok a hosszú,...
- Rászálltak a trafikosokra a...
- Ingyenes a parkolás Pécsett az...
- Horváth Attila személyében új dékán...
- Fórumra hívja a fiatal felnőtteket...
- Orbán Viktor: a Tisza folytatja a...
- Késő nyárias meleg lesz csütörtökön,...
- Magukat házi gondozónak kiadó...