Két bemutató is lesz a januárban a Bóbita Bábszínházban
2020. január 07. kedd 07:56
Két bemutató mellett egy vendégelőadást is megtekinthet, valamint kiállításon is részt vehet a pécsi Bóbita Bábszínház közönsége januárban.
Az intézmény írásos összegzése szerint január 11-én a négy éven felülieknek ajánlott Sárkányölő Sebestyén című előadás bemutatásával indítja az évet a baranyai megyeszékhely bábszínháza. A KL Színházzal és a Magamura Alkotóműhellyel koprodukcióban megvalósuló, Boráros Milada által rendezett darabban a szegénylegényből lett hős története elevenedik meg a színpadon.
A bemutató napján Kétszer harminc címmel Bódiné Kövecses Anna és Nagy Kovács Géza bábkészítő és -tervező állítja ki munkáit a teátrumban.
A középiskolásoknak és felnőtteknek szóló, az Ideje a meghalásnak című előadás a KL Színház vendégszerepelésében valósul meg január 13-án. Ladányi Andrea Liszt-díjas érdemes művész rendezésében Polcz Alaine szövegei, Karády Katalin dalai, valamint egy különleges művészi forma valósul meg a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj határán, Markó-Valentyik Anna szólóelőadásában.
Ki lakik az asztal alatt címmel kerül színpadra a Bóbita új csecsemőszínházi, azaz hároméves kor alattiak számára ajánlott előadása az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával január 25-én. Kocsi Rozi Blattner-díjas rendező az "asztal alatti világot" viszi színre.
A társulat korábbi tájékoztatása szerint az évadban a műsoron tartott, elmúlt években bemutatott tizennyolc előadás között egyebek mellett a Lúdas Matyi, a Robin Hodd, a Hamupipő, a Torzonborz, a rabló és Az ördögszántotta hegy című darabok is szerepelnek.
Az előadásokról további részletek olvashatóak az intézmény honlapján, a bobita.hu oldalon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló garázst oltattak a tűzoltók...
- Nem titkolhatta, amit egykoron...
- Ismét villámlásra, jégverésre...
- Nem minden baranyai virágurás...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Baranyai tűzoltók is elismeréseket...
- Lopta az áramot egy baranyai pék,...
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy...