Keresi a pécsi rendőrség az 1-es buszjárat elé hajtó biciklist
2013. július 25. csütörtök 11:33
A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. július 12-én 16 óra 12 perckor az ismeretlen személy az általa vezetett kerékpárral várakozott Pécsett a Nagy Imre út 34. szám előtti kijelölt gyalogátkelőhely Anikó utca felőli oldalán.
A kerékpáros a gyalogátkelőhelyre áthaladási szándékkal úgy hajtott rá, hogy nem adott elsőbbséget a tőle balról érkező, Nagy I. úton a Megyeri út felé közlekedő PK Zrt. tulajdonát képező 1-es számú helyi járatú autóbusznak. Az autóbusz vezetője az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett, melynek során az utasok közül két személy megsérült. Az ismeretlen személy a helyszínről megállás nélkül a Melinda utca felé elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a fenti esetnek, a balesettel, a kerékpáros személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon vagy telefonon munkaidőben a 06-72-504-400 telefonszámon, illetve az ingyenes hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107, 112 központi telefonszámok valamelyikén.
EQM – BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Elkészült az új menetrend, így...

