Kendert termesztett és a gyerektartást sem fizette
2017. március 22. szerda 14:02

A Mohácsi Járásbíróság március 21-én O. K. vádlottat bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt, ezért 8 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.
A vádlott 2015-ben ismeretlen személytől cannabis magokat szerzett meg azért, hogy azokból cannabis növényt termesszen, majd azt elfogyassza. A vádlott a magokat 2016. március elején, a lakóhelyének udvari részén elültette, gondozta, nevelte. A nyomozó hatóság 2016. május 15-én tartott házkutatás során 130 tő kendernövényt foglalt le.
A vádlottat a Mohácsi Járásbíróság jogerős ítéletével, a 2013. október 1. napjától kezdődő hatállyal gyermeke után havi 20.000 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte. A vádlott a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének önhibájából nem tett eleget, ezért gyermektartásdíj hátraléka 2016. szeptember hónapig bezárólag 379.000.- Ft volt.
A vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, az ítélet nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...