Kemény fellépésre készül Szabó Iván a Vízmű volt vezetői ellen - Nyirati áll elébe
2013. október 17. csütörtök 13:48

Nemrég ünnepelte megalakulásának negyedik évfordulóját a Tettye Forrásház Zrt. Szabó Iván, a társaság jogi képviselője szerint a korábbi elképzelésektől eltérően az egykori pécsi vízszolgáltató, a Pécsi Vízmű mégsem olvad össze a Forrásházzal, miután a közelmúltban befejeződött átvilágítása után Szabóék jó néhány szabálytalanságra leltek, így büntetőfeljelentést fontolgatnak.
Az elmúlt időszak eredményeivel kapcsolatban a jogász azt mondja, a feltárt, súlyos szabálytalanságok között "pénzkiszivárogtatások, kötelezettségszegések és adóelkerülés is található". Szerinte a Vízműnél "olyan költségeket is leírtak felújítási munkálatok címén, amelyeket nem hajtottak végre, emellett a számlázi szabályokat is megsértették a társaságnál".
Az ügyvédtől megkérdeztük, mikor tesznek feljelentést a Vízmű általuk szabálytalannak és törvényellenesnek tartott tevékenysége miatt. Szabó Iván szerint ez legkorábban novemberben történhet meg.
- A bíróság és a rendőrség dolga eldönteni, hogy mennyire állnak meg a feljelentésben megfogalmazott állítások - mondta az ügyvéd. Hozzátette, sok függ az adóhatóság vizsgálatától is, így amennyiben a cég gazdasági helyzete megengedi, akkor 2014-nél előbb nem történik végelszámolás. "De jelenleg nem abban az irányban haladunk" - közölte Szabó, aki így a cég jogutód nélküli felszámolását vetíti előre.
Az viszont már biztosnak tűnik, hogy a Vízmű nem olvad bele a Tettye Forrásházba, amint az korábban felvetődött. Ezzel szemben a mostani állás szerint az állam részesedést fog szerezni a Tettyében.
- A tárgyalások még zajlanak arról, hogy ez közvetlen állami tulajdonszerzés formájában, vagy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-n keresztül történjen-e. Ha tisztán szakmai szempontból nézzük, akkor egyszerűbb lenne az utóbbi megoldás - fogalmazott a jogi képviselő.
Megkerestük Nyirati Istvánt, a Vízmű korábbi vezérigazgatóját, mi a véleménye egy esetleges büntetőeljárás megindításáról. A szakember - akit pár hete Nándorfi Géza váltott a társaság élén - azt mondta, a korábbi menedzsmenttel együtt áll a vizsgálatok elé.
- Az ellenünk korábban már többször lefolytatott perek során is kimondta a bíróság, hogy a Vízmű működése mindig törvényes volt. Most is állunk az esetleges eljárás elé - fogalmazott szűkszavúan a volt igazgató.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Átadták az Ifjúság úti campus...