Kaszával, fejszével, késsel estek egymásnak egy ház udvarán

2021. március 27. szombat 13:09

Kaszával, fejszével, késsel estek egymásnak egy ház udvarán

Négyen estek egymásnak egy endrőci családi ház udvarában, a rendőrök elfogták őket. 

 

 

Egy férfi pénteken kora délután arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy Endrőcön, egy családi ház udvarán verekedés van.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 29 éves helyi nő megjelent az endrőci ház udvarán, majd a nő az ott parkoló járművet meg akarta rongálni egy fejszével, azonban az ott lakó 31 éves férfi elvette tőle azt, a nőt pedig a földre lökte.

Ekkor a nő 46 éves férje is megjelent - szintén egy fejszével a kezében -, és ő is a házigazdára támadt, aki azonban egy bottal fejbe verte támadóját, a fejszét pedig elvette.

A 46 éves férfi ezután egy késsel támadt, de ezt is elvette tőle a házigazda. A hívatlan vendég nem adta fel. Kaszát ragadott, és azzal támadt vitapartnerére, azonban azzal sem járt sikerrel, így az autót kezdte el ütni.

Ezzel egy időben a 29 éves nő összeverekedett a házigazda 23 éves élettársával, majd csatlakozott a férjéhez, és együtt rongálták az autót.

A rendőrök a helyszínen elfogták a négy személyt, majd a 46 éves férfi kivételével - tekintettel arra, hogy őt kórházba kellett szállítani - előállították őket a kapitányságra.

A 31 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete, párja ellen garázdaság, míg a 29 éves nő ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

 

MTI