Kárászon délután négykor kezdődik a gombás ételek versenye
2011. július 02. szombat 11:44
Falunappal egybekötve rendezik meg a hatodik gombafesztivált szombaton a baranyai Kárászon.
Mezei Attila, a Kárászi Faleszépítő Egyesület elnöke szerint a VI. Gombászünnep és Falunap azért szakított a hagyományos Gombafesztivál elnevezéssel, mert anyagi okok miatt együtt tartják a falu hagyományos rendezvényével.
Az eseménynek a Mecsekerdő Zrt. Erdei Melléktermék Feldolgozó Üzeme ad helyet.
Mezei Attila elmondta: azért erre a helyszínre esett a választásuk, mert hosszútávon szeretnék, ha az erdei gombával mint helyi termékkel tudna megjelenni a falu, és általa minél többen tudnák kiegészíteni keresetüket.
A szombati rendezvény délelőtt konferenciával kezdődött. Résztvevői egyebek mellett vicces gombák fotóival, gyógyhatású gombákkal és a szarvasgombászattal is megismerkedhetnek. Utóbbit egy neves szarvasgombakereső a közeli erdőben a gyakorlatban is bemutatja. A gombászkiránduláson talált csemegékből szépségversenyt rendeznek.
Kora délután családi programokat tartanak mesekönyv-bemutatóval, tánccsoport és együttesek fellépésével. Délután négykor kezdődik a hagyományos gombás ételek versenye, amelynek végeredményét meg is kóstolhatják az érdeklődők.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

