Kalapáccsal támadt egy nőre egy aggastyán Baranyában - Nem tetszett, ahogy parkolt
2021. január 21. csütörtök 09:46

A Pécsi Járási Ügyészség többek között súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy idős férfi ellen, aki közlekedési vitáját akarta lerendezni egy kalapáccsal.
A 80 éves férfi 2020 augusztusában falujában szóváltásba keveredett a rokonlátogatásra hazaérkező sértettel.
Az idős férfi azt kérte számon a sértett nőn, hogy gépkocsijával rosszul parkolt és mellette nem tud elhaladni. A vádlott annak ellenére kezdeményezett veszekedést a sértettel, hogy a sértett járműve szabályosan, forgalmi akadályt nem képezve állt az úton.
A férfia vita során hangosan szidalmazta a nőt, majd a nála lévő kalapáccsal a sértett feje felé ütött, miközben indulatosan kiabálta, hogy szétveri a fejét. A nőnek sikerült az ütést elhárítania, azonban a férfi ezt követően megmarkolta, megszorította a sértett csuklóját.
A nő, tartva attól, hogy az idős férfi tovább támad, ezért közölte vele, hogy rendőrt hív.
Ekkor a vádlott egy alkalommal a kalapáccsal ráütött a sértett gépjárművére, majd a helyszínt elhagyta.
A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés eszköze, a kalapács, alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést is okozzon a sértettnek, így a férfi cselekménye a súlyos testi sértés bűntett kísérletének, valamint a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megállapítására alkalmas.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Ismét az első negyvenben a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...

