Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat
2018. május 07. hétfő 15:30

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. november 12-én este érkezett bejelentés arról, hogy egy 18 éves nyugotszenterzsébeti férfi feltehetőleg drogot tart magánál.
A rendőrök a férfi lakásán 50 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, ezért előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben másnap hajnalban egy 20 éves férfit is elfogtak, akinél 31 kiporciózott kábítószergyanús növényi származékot és egy digitális mérleget foglaltak le. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, hogy kábítószert adott el a 18 éves férfinak.
A kábítószergyorsteszt mindkét férfi esetében alátámasztotta a drogfogyasztást, a növényi származékról a szakértői vizsgálat pedig megállapította, hogy az kannabisz volt.
A 20 éves férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

