Jutalomtábort rendez a pécsi rendőrség kisdiákoknak
2013. június 16. vasárnap 12:19

A Pécsi Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztályának munkatársai harmadik ízben szervezik meg a 107 hét elnevezésű ingyenes nyári napközis tábort 8-14 év közötti gyermekek számára.
A korábbi években elsősorban „civil" gyerekeket célozták meg, a cél a csellengés megelőzése és a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása volt, - ezzel bűncselekmény áldozatává, illetve elkövetőjévé válásának megelőzése -, a gyerekek szemléletformálása, továbbá a rendőrség és a lakosság kapcsolatának ápolása, a rendőrségbe vetett bizalom erősítése.
Júniusban - mintegy jutalomként - az iskolarendőrök által javasolt gyerekek vehetnek részt a táborban, akik magatartásukkal, tanulmányi eredményükkel, az iskolarendőrök által tartott foglalkozásokon tanúsított aktivitásukkal érdemelték ki a táborozást.
A táborozás idén is sokszínű lesz, a reggeli tornán a kézműves és ügyességi foglalkozásokon, akadályversenyen túl igazi rendőrségi programokkal is megörvendeztetik a gyerekeket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Athinay úti objektumában szolgálatot teljesítő rendőrök. Önvédelmi bemutatót, kábítószer kereső és nyomkövető kutyák bemutatóját, közlekedési vetélkedőt, bűnügyi technikai érdekességeket, rendőrségi eszközök megtekintését ígérik a szervezők - természetesen a szolgálatellátásban sem okozva fennakadást.
A tábor lebonyolítását a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság támogatja, és részt vállaltak benne a Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos tűzoltói, valamint az Országos Mentőszolgálat munkatársai is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...