Júniustól már használhatjuk az elektromos közbringákat, hamarosan indul a tesztüzem

2019. május 06. hétfő 17:35

Júniustól már használhatjuk az elektromos közbringákat, hamarosan indul a tesztüzem

A végéhez közelít a rövidesen induló közösségi kerékpárrendszer dokkolóállomásainak építése. Páva Zsolt, Pécs polgármestere lapunk érdeklődésére közölte, elektromos meghajtással is működő bicikliket már legyártotta az ezzel megbízott cég, a kétkerekűeket várhatóan júniustól lehet majd kibérelni.

 

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan Pécsett is elérhető lesz az úgynevezett kerékpármegosztó rendszer. Ennek lényege, hogy a meghatározott helyszíneken fellelhető bicikliket - díjfizetés ellenében - gyakorlatilag bárki kibérelheti, a kétkerekűeket pedig a dokkolóállomások egyikén kell letenni a használatot követően.

Ez a lehetőség már több városban elérhető a közlekedők számára. A tapasztalatok többségében pozitívak, például a budapesti MOL Bubi a turisták és a helyiek között is kedvelt, összességében már több mint 1500 bicikli bérelhető a 127 dokkolóhelyről.

Minden bizonnyal a Pécs és a bike, azaz kerékpár szavak után PécsiKe elnevezésű rendszer is a városi közlekedés részévé válik. Mint azt Páva Zsolt polgármestertől megtudtuk, már javában zajlanak a kivitelezési munkálatok. A városban összesen hét dokkoló épül a 400 ágyas klinikától a Zsolnay Kulturális Negyedig terjedő kerékpárút mentén.

A politikus elmondta, a Pécsre kerülő összesen hetven darab - a domborzati viszonyoknak megfelelően elektromos meghajtással is működtethető - kerékpárt már legyártotta a feladattal megbízott cég.

- A tervek szerint néhány héten belül elkezdődik a tesztüzem. Várhatóan júniustól használhatják majd a pécsiek és a turisták a közbringa rendszert - fogalmazott a városvezető.

Dokkolóállomást a 400 ágyas klinikánál, a Barbakánnál, Széchenyi tér-Szepesy Ignác utca találkozásánál, a Kossuth, Búza és 48-as tereken, illetve a Zsolnay Kulturális Negyedben építenek. A munkálatokkal a napokban végeznek. 

Arról, hogy a szolgáltatást milyen díjszabás mellett vehető igénybe, a városi képviselő-testület hoz majd döntést.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva