Jogsija sincs, de elvitte élettársa kocsiját, le is amortizálta
2019. május 05. vasárnap 10:33

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki engedély nélkül vitte el élettársa autóját Újpetrén.
Jármű önkényes elvétele miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 38 éves újpetrei lakos ellen. A nő 2019. március 24-én 19 óra 30 perc és március 25-én 7 óra között amíg a férfi dolgozott, engedély nélkül elvitte otthonról élettársa gépkocsiját. Az autóval éjszaka úgy közlekedett, hogy azt menet közben megrongálta, majd a járművet a ház előtt hagyta.
A rendőrök a nőt kihallgatták, részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy valóban közlekedett a járművel az éjjel, élettársát látogatta meg a munkahelyén, azonban a férfinak nem szólt róla, hogy autóval jött, mivel vezetői engedéllyel nem rendelkezik.
Azt is elmondta, hogy a gépkocsit úgy rongálta meg, hogy nekiment az útpadkának.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Megérkezett Pécsre az élet védelmét...