Jobban ízlik a menzakoszt, kevesebb a panasz a közétkeztetéssel kapcsolatban
2017. március 22. szerda 13:09

Négy évvel ezelőtt még tüntetést is szerveztek a közétkeztetést végző cég ellen, mondván, „ehetetlen" a koszt, majd az új előírások miatt panaszkodtak egyesek az ételek íze miatt. Mostanra nagyot fordult a világ: a tapasztalatok szerint a gyerekek egyre inkább elfogadják a menüt.
Komoly változást hozott 2014 ősze a pécsi menzákon. Ekkortól főz ugyanis - még az erről szóló rendelet életbe lépését is megelőzve - a korábbiaktól eltérő receptek alapján a közétkeztetést végző Hungast. A kevesebb sóval, zsírral, cukorral és ízfokozóval készített menü azonban az iskolások egy jelentős részének egyáltalán nem volt fogára való.
- Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy egészséges, ugyanakkor a gyermekek ízlésvilágához közel álló ételek kerüljenek az asztalokra - kezdte Páger Zsolt, a Hungast Csoport üzletfejlesztési igazgatója. - A korábbi időszakos ellenállást e két elvárás egymáshoz való közelítésével sikerült feloldanunk - tette hozzá.
Ahhoz, hogy mostanra a korábbinál lényegesen kevesebb a panasz, nagyban hozzájárultak a szülők, illetve az oktatási intézmények munkatársainak visszajelzései. Első körben ugyanis ezek alapján alakították át az étlapok kínálatát, de a tapasztalatokat a táplálkozás-egészségügyi rendeletet megalkotó Emberi Erőforrások Minisztériuma is felhasználta a finomított (lehet szó szerint is érteni) előírásokhoz.
A felnőttek is közétkezhetnek
Mint megtudtuk, Pécsett nagyjából 10 ezren veszik igénybe a közétkeztetést. Az úgynevezett vendégebéd szolgáltatást - amikor nem az intézményben tanulók vagy dolgozók, hanem „külsősök" menüznek - körülbelül mindössze százan. Kérdésünkre elmondták, a szülőknek minden iskolai konyhán lehetőségük van ebédet rendelni.
- Tavaly a középiskolások felé igyekeztünk nyitni. Ez a korcsoport veszi sajnos legkisebb arányban igénybe a közétkeztetést. Ugyanakkor a tavaly októberben az Angster József Szakgimnáziumban átadott, megújult étterem több diák számára tette vonzóvá a szolgáltatást - mondta Páger Zsolt.
A Hungastnál azt tapasztalják, talán a legfontosabb, hogy egyre nagyobb a „tudatos táplálkozás iránt elhivatott szülők" száma, akik gyerekei is hasonló látásmódot visznek magukkal az intézményekbe.
Képünk illusztráció.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

