Joaozinho, az egyetlen Afrikából származó szociális munkás a pécsi hajléktalanokért dolgozik

A Nyugat-Afrikában található Bissau-Guineából a pécsi Támasz Alapítványhoz vezetett Napirana Joaozinho életútja. Az 1984 óta hazánkban élő szociális munkás szülőhelyétől többezer kilométerre, Pécsváradon alapított családot. Mint munkatársunknak elárulta, nem akadt gondja a beilleszkedéssel, sem pedig az időjárással, a hideget ugyanis jobban kedveli, mint a hőséget.

Bár a Pécsi Tudományegyetem egyes karaira csak úgy özönlenek a külföldi hallgatók, a szociális munkás képzés közel sem nevezhető a más országokból hozzánk érkező fiatalok közkedvelt célpontjának. Nem úgy Napirana Joaozinho esetében, aki a távoli Bissau-Guineából költözött hazánkba, hogy kitanulja a szociális segítő szakma csínját-bínját.

- Elsőként az akkor Szovjetunióhoz, ma Azerbajdzsánhoz tartozó Bakuba mentem, ám ott nem éreztem jól magam - idézte fel a vegyész végzettséggel is rendelkező szociális munkás, aki bár kiválóan beszél magyarul, az afrikai emberekre jellemző akcentussal formálja a szavakat. - Mielőtt Magyarországra költöztem volna, többször is jártam az országban és azt láttam, hogy a többi kommunista államhoz képest nagyobb a szabadság, az emberek pedig barátságosak.

Joaozinho végül húszévesen, 1984-ben költözött hazánkba, hogy aztán az érettségi különbözeti vizsga elvégzése után a Pécsi Tudományegyetem szociális munkás képzésére iratkozzon be.

- Olyan típus vagyok, aki szeret másokon segíteni. Sokan mondják, hogy a szegények azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert lusták, holott ez a többségükre egyáltalán nem igaz. Sajnos, napjainkban nagyon könnyen le lehet csúszni, önhibán kívül is.

Joazinho - mint mondja - nagyon szeret városunkban élni és az elmúlt hetekben jellenmző téli hideg sem szegte kedvét.

- Sokan megkérdezik, hogy fázom-e. Ilyenkor azt mondom, huszonnyolc év alatt hozzászoktam az időjáráshoz. Sőt, kifejezetten szeretem a hideget, az ellen ugyanis lehet védekezni, a meleg ellen viszont csak sokkal nehezebben - fogalmazott.

Úgy tudja, az országban egyedül ő dolgozik afrikaiként a szociális szakmában. Ennek ellenére a kollégái és a kliensek is (Joazinho esetében a hajléktalanok) könnyen elfogadták. Ennek oka az lehet - véli -, hogy minden ember felé nyitott.

- Komolyabb atrocitás sem ért, mióta Magyarországra jöttem, az viszont természetes, hogy az utcán néha megnéznek, de ez egyáltalán nem sértő számomra.

Szülőhazájáról azt mesélte, Bissau-Guinea ásványkincsekben rendkívül gazdag, az emberek jelentős része mégis komoly szegénységben él - éppen ezért ott is bőven elkél a segítség.

- Fónai Lászlóval, a Támasz Alapítvány kuratóriumi elnökével évekkel ezelőtt jártunk Bissauban, sajnos azonban a kint töltött három hét kevés volt ahhoz, hogy látványos eredményt érjünk el. De, ami késik, nem múlik. Szeretnék segíteni az ottani szegényeken is, leginkább munkahely-teremtéssel.

Joazinho, miután visszatért Magyarországra, megalakította az Afrikai Gyerekekért Alapítványt, a napokban pedig a Budapest-Bamako rali (amely idén Bissauban ért célba) egyik versenyautóján juttatott el ötvendoboznyi ruhát szülőhazájába. 


Képünkön: Napirana Joaozinho.

Palotás P.