A körzeti tévé után megszűnik a közszolgálati rádió pécsi stúdiója is - csak pár tudósító marad

2012. december 19. szerda 21:34

A körzeti tévé után megszűnik a közszolgálati rádió pécsi stúdiója is - csak pár tudósító marad

Keserű lesz ez a karácsony a közszolgálati rádió pécsi stúdiójában, hiszen ajándék helyett a felmondásukat kapják a munkáltatójuktól a regionális adó munkatársai. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) december 22-től ugyanis megszünteti a régiós rádióadásokat - csakúgy, ahogy korábban a Magyar Televízió regionális tudósítói hálózatával is ez történt.

Információink szerint a magyar nyelvű adás jelenlegi kilencfős stábjából mindössze hárman maradnak Pécsett, bár a stúdiónak otthont adó belvárosi épületből ki kell költözniük - legalábbis erre utal az, hogy az MTVA bérbe kívánja adni az ingatlant.

Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója a szegedi közszolgálati rádiónak a hír megjelenését követően úgy nyilatkozott, hogy „az ezek [ti. a regionális rádiók] iránti érdeklődés elenyésző volt, hiszen az általános tematikájú rádióadásokkal kapcsolatos igényt a helyi rádiók, a különböző települési rádiók, a kis rádiók maximálisan kielégítik, s miután Magyarországon nincs regionális tudat, a lokális tudat a megyehatárnál nagyjából befejeződik..."

 

A pécsi stúdió megszüntetésével kapcsolatban megkerestük az MTVA sajtóirodáját, ám konkrét válaszokat nem kaptunk.

Részlet a válaszlevélből: "A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. közös döntése értelmében Dankó Rádió néven új, hiánypótló országos csatorna indul ez év végén. Ezzel egy időben a közszolgálati regionális híradások formája átalakul. [...]. A Dankó Rádió hiánypótló zenei tartalma mellett egységes hírszolgáltatással is jelentkezik, és jellegéből adódóan - a Régió Rádióhoz hasonlóan - elsősorban a vidék Magyarországának híreire fókuszál. A híranyagot továbbra is az MTI Hírcentrum biztosítja, az MTVA tudósítói hálózatát igénybe véve. A Dankó Rádió születésével egy időben - a nemzetiségi műsorok egyes stúdióinak kivételével - a Régió Rádió öt vidéki stúdiója megszűnik. A stúdiócélokra bérelt ingatlanok bérleti szerződéseit az MTVA felmondja, míg a saját tulajdonú stúdiókat kiadja. Az öt regionális stúdió (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc) megszűnésével felszabaduló munkavállalók egy részének megszűnik a munkaviszonya, míg másik részük vidéki rádiótudósítóként, vagy budapesti szerkesztő-riporterként dolgozik majd tovább a közmédiában."

A korábbi részleges leépítéseket követően tehát véglegesen megszűnik a közszolgálati rádió pécsi adása, bár néhány kolléga munkaviszonyát a tervek szerint megtartják. A rádió magyar nyelvű adásaiban információink szerint jelenleg kilencen dolgoznak, közülük hárman-négyen kerülhetnek Budapestre, míg hárman maradhatnak Pécsen, akik főleg hírműsorok számára szállítanak majd be interjúkat és riportokat.

Így gyakorlatilag két munkatárs kivételével mindannyiuknak lesz a későbbiekben is munkájuk.

Azt viszont még nem tudni, hogy a helyi híreket milyen formában és mely helyi rádiókkal együttműködve szerkesztenék.

A pécsi stúdió további sorsát illetően annyi tudható, hogy az MTVA tulajdonában lévő ingatlan jó állapotban van, a szervezet így bérbe kívánja adni. 

A Magyar Televízió Ágoston tér közelében található korábbi regionális stúdiója (képünkön) is üresen áll már régóta, az az ingatlan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van. Az évek során eléggé lepusztult komplexumot híreink szerint hosszú ideje próbálják sikertelenül bérbe adni - ami persze a mostani gazdasági környezetet tekintetbe véve egyáltalán nem meglepő.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva