Jelzés: újabb vízhiány jöhet nyáron?
2008. március 19. szerda 21:53

Mint nemrégiben a Pécsi Újság.hu beszámolt róla, a tó vízszintje tavaszra visszanyerte eredeti állapotát, így semmi sem akadályozza a tökéletes szezonkezdetet. A helyiek pedig tavaly még attól féltek, évek kellenek, hogy ismét elérjék a kívánatos szintet - szerencsére nem így lett.
Újabban azonban ismét az a szóbeszéd járja Orfűn, hogy van mitől tartani.
Ősszel indul a luxusszálló-beruházás
Füziné Kajdy Zita polgármester elmondta: gőzerővel folyik a szabad strand melletti héthektáros területen megálmodott wellness-szálloda megvalósítása. Az Országpark Kft., mint beruházó már megvette a területet, s 165 szobás, három csillagos hotelt épít. Jelenleg a hosszadalmas engedélyeztetési eljárás folyik, ám ősszel már építkezhet a cég a - tegyük hozzá - rendkívül olcsón megvásárolt területen. A falu és a megye gazdái szerint a beruházás jól kiegészíti majd a 2010-re datált egyéb fejlesztéseket, s igazi lökést adhat Orfűnek.
A falubeliek és a nyaralótulajdonosok már most aggódnak: meglesz a böjtje az április-májusra időzített strandfelújításnak. Csaba András, a tóban napi rendszerességgel edzéseket tartó Pécsi Kajak-kenu Club elnöke például azért morcos, mert a nagy medence támfal-megerősítési munkálatait megkönnyítendő hetven centit akarnak leengedni a tóból. Így a sportolók vízre szállási lehetősége is ellehetetlenül szerinte, ráadásul az sem borítékolható, hogy nyárra visszaáll az eredeti szint.
Az üdülőtulajdonosok közben attól tartanak, hogy egy újabb leengedéssel a part menti stégeik, csónakjaik maradhatnak szárazon - emiatt pedig például nem tudják majd kiadni nyaralóikat az érdeklődőknek. Úgy vélekednek: ha tavasz végén nem érkezik kellő mennyiségű csapadék, ráadásul a nyár is a tavalyihoz hasonló kánikulával köszönt be, könnyen méternyi hiánya is lehet a tónak. Ez pedig ismét nehéz helyzetbe hozza az üdülőfalut.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
Az érintett döntéshozók azonban nem látják ilyen borúsan a helyzetet:
Még Csendes Alfonz, a település ellenzéki képviselője is bizakodó: „Tavaly is aszályos időket éltünk, a mederkotrást követően a nyár kezdetére mégis majd' egy métert emelkedett a tó szintje. Igaz, hogy akkor összesen két méter hiányzott a tóból, így a szezonra esély sem volt a visszatöltődésre".
Hargitai János, a tavat fenntartó megyei önkormányzat elnöke lapunk kérdésére hangsúlyozta: ha a strand támfalmegerősítése miatt kell is engedni a tóból, az sem lehet olyan mértékű, amely veszélyezteti a turistaszezon nyugalmát. Mint mondta, ő maga is felhívta a szakemberek figyelmét: kezeljék különös odafigyeléssel a kényes kérdést. „Őszintén szólva én sem voltam híve semmilyen csökkentésnek, de szakmai érvekkel megnyugtattak, hogy nem lehet belőle probléma" - zárta rövidre mondandóját az elnök.
A támfal-építés megye által finanszírozandó húszmilliós munkálatai egyébként egy másik fejlesztés alapjaiként is szolgálnak: a medence körül ugyanis bicikliút vezet majd a jövőben. Pályázati forrásból a teljes tó körül megépítenék a keleti oldalon már ma is meglévő sétányt. Mint megtudtuk, a strand kezelőjével, a Komló-Víz Kft.-vel szerződést bontottak, így e szezontól már más társaság üzemelteti a létesítményt: a beérkező pályázatokat jelenleg is várják.
ELŐZMÉNYEK: KERESD A KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK MENÜPONTBAN! (JOBBRA, FENT)
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Először értékelik pontozással a...
- Keresztelő előtt: sétányt neveznek el...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...