Jászai Jolit Pécsett kísérik utolsó útjára
2008. október 08. szerda 16:09
A csaknem százéves koráig aktív művésznőt szeptember 26-án, Piliscsabán érte a halál. Jászai Mari színész unokahúga 1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban, a helyi kántortanító kilencedik gyermekeként. 1950 és 2004 között Pécsett élt, az elmúlt években pedig a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház lakója volt.
Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen került színpadra. Előadói képességét és egyéni humorát Jászai Mari szobrának avatóünnepségén a győri színház igazgatója, Bor József fedezte fel, aki szerepet kínált neki Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabjában.
Jászai Joli ezután fellépett Veszprémben és több televíziós műsorban, illetve nyugdíjas esteken. Számos filmben is láthatta a közönség, szerepet kapott egyebek mellett a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella című alkotásokban is.
A kilencvenes években televíziós talk show-k szívesen látott vendége volt. Verseim címmel 1992-ben önálló kötete jelent meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Továbbra is hajózási korlátozások...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...

