Járókelőkre támadt Pécsett egy elmeroggyant, nőt is megütött
2020. május 08. péntek 09:28

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy hajléktalan férfival szemben, aki Pécsett több járókelőre rátámadt.
A vádirat szerint a férfi 2020 márciusában délelőtt, Pécs belvárosában odalépett egy
autóbuszról leszálló fiatalemberhez, és őt minden előzmény nélkül ököllel orrba ütötte. Az
ütést követően ökölvívó állást vett fel és újból támadni próbálta a sértettet.
A történteket látta egy nő, aki gépkocsijával ekkor érkezett a helyszínre, és szólt a
fiatalembernek, hogy szálljon be az autóba. A sértett a gépkocsihoz futott, beugrott a hátsó ülésre, miközben a gépkocsivezető bekapcsolta a központi zárat.
A vádlott megpróbálta az autó ajtaját feltépni, többször nagy erővel ráütött a gépkocsi
üvegére, illetve a karosszériára, az autó azonban a sértettel a helyszínről elhajtott.
Mindezt több járókelő is látta, akik megpróbáltak elszaladni. Az elkövetőhöz legközelebb álló nő a vádlott elől már nem tudott kitérni, így a hajléktalan férfi őt is mindenfajta előzetes szóváltás nélkül ököllel arcul ütötte.
A nő megpróbált továbbmenni, de a vádlott követni kezdte, ekkor azonban a többi járókelő közbeavatkozott, a férfit visszatartotta és értesítették a rendőrséget.
A vádlott cselekménye garázdaság és a könnyű testi sértés vétségének a megállapítására
alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...