Itt a tavasz: hazaértek az első fekete gólyáink is
2016. március 01. kedd 10:32

A februári tavasz lényeges hatással volt a madarak tavaszi vonulására. Ebben a hónapban a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban érkeztek vissza a seregélyek és a barázdabillegetők.
A délnyugatról északkeleti irányban vonuló bíbiccsapatok mellett egyre másra kisebb-nagyobb darucsapatok krúgatását is lehetett hallani megyeszerte.
Itt-ott az örvös galambok is feltűntek a fészkelőhelyeiken, és a kék galambok egy része már odúját is elfoglalta az öreg bükkösökben. A bokrosok, erdőszélek környékén teli torokból énekelnek az énekes rigók, s a párokra szakadt nyári ludak már fészkeiket rendezgetik a sumonyi halastavakon.
Február 27-én Sásdon két fekete gólya is megjelent, s rövid ideig körözve a város felett elhagyták a térséget. Méltóságteljes röptükkel jelezték, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz.
Az utóbbi tíz évben ilyen korai időpontban a faj visszaérkező egyedeit még nem sikerült megfigyelnünk.
Baranyában tavaly 21 pár fekete gólyának ismerték pontosan a fészkét. A költő párok számát 27-re becsülték. A korai visszaérkezés általában csökkenti a vonulási veszteségeket, ezért minden remény megvan arra, hogy idén növekedjen a fészkelő állomány. Biztató ebből a szempontból, hogy a téli fészektérképezések során újabb gólyafészkeket találtunk a megye erdőségeiben, melyeket remélhetőleg idén is elfoglalnak költésre a madarak.
Képünkön: ilyen műfészekalapra épült fészkek is várják vissza a fekete gólyákat Baranyában
Forrás: Magyar Madártani Egyesület
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

