Ítélőtábla: lezárult a dombóvári orvosok pere
2008. augusztus 28. csütörtök 18:31
Berta Ottília, a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetője felidézte:
Az ügyeletet is ellátó orvosok 2006 novemberében indítottak pert és 2004-ig visszamenőleg összesen 17,8 millió forintot és kamatainak megfizetését követelték az önkormányzattól és az ügyeleti ellátást akkor szervező társulástól.
A keresetben arra hivatkoztak, hogy orvosi praxisukban - a 24 órás folyamatos egészségügyi alapellátásért - munkanapokon naponta 3 órában, a háziorvosi rendelési idő és a központi ügyelet ideje közötti időben készenléti tevékenységet végeztek, folyamatosan a betegek rendelkezésére álltak. Ennek díjazását követelték az önkormányzattól és a társulástól.
Az első fokon eljáró megyei bíróság az orvosok részére összesen mintegy 250 ezer forint díjazást és annak kamatait állapította meg - mondta a munkaszervezet vezetője.
Az idén januárban megszületett ítélet ellen az orvosok fellebbezést nyújtottak be a megállapított díjazás alacsony összege miatt a Pécsi Ítélőtáblához, amely az első fokú bíróság döntését helybenhagyta - tette hozzá Berta Ottília.
Közölte: a jogerős ítélet kimondja, hogy a folyamatos ellátást az önkormányzat és a társulás a betegeknek biztosította. Az orvosok megbízás nélkül láttak el készenlétet, így díjazást az elsőfokú ítéletben megállapítottakon túl nem követelhetnek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...