Ismét megszámlálták az erdei fülesbaglyokat, csaknem 1300-at figyeltek meg Baranyában

2020. május 04. hétfő 10:20

Ismét megszámlálták az erdei fülesbaglyokat, csaknem 1300-at figyeltek meg Baranyában

Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarország 631 településének 871 helyszínén a felmérések szerint - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn. Baranyában 43 településen 1273 egyedet figyeltek meg.

 

 

Az MME január közepén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez. A beérkezett adatok alapján Magyarország 631 településén, 871 helyszínen 16 ezer 82 erdei fülesbagoly telelt.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, négy óvoda és hat általános iskola, összesen több mint ötszáz fő vett részt.

 

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok, 2020-ban pedig 201 olyan településről is kaptak információkat, amelyekről az előző évben nem.

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az egyik legsokatmondóbb a hazai agrárgazdaságot érintő információcsoport, amely szerint a Magyarországon tartózkodó mintegy 16 ezer bagoly több mint 4 millió mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztított el a 2019/2020-as telelési időszakban.

Baranyában 43 településen 1273 egyedet figyeltek meg, jóval többet, mint tavaly. Akkor a számlálás időpontjában 803 erdei fülesbagoly tartózkodott a gyülekezőhelyeken.

Ez azonban csak becsült érték, hisz az örökzöld fákon nagyon nehéz felfedezni a baglyokat, ezért a nappalozó madarak pontos száma nem minden esetben állapítható meg.

A legtöbb példányt Bólyban (93), a Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán (63) és Liptódon (56) figyelték meg, de 50 példányt elérően Majson, Nagybudméron és Zalátán is teleltek baglyok.

Képünkön: bagolykolónia Mohácson. 

 

MTI